Vizuál

Tűzfalfestmény a nyolcadik kerületben

2011.10.27. 09:07
Ajánlom
Október közepén egy józsefvárosi foghíjtelken kétrészes tűzfalfestmény készült a LudwigInzert szervezésében. A street art hátterű Orosz Richárd grafikus (1000% csoport) és a designerként elismert Ipek F. Türkoglu (Balkan Tango) Nefelejcs című közös projektje a városrészben eltűnő lakóházaknak emelt emlékművet önkéntesek segítségével.

A cél az volt, hogy az elbontott épületek, lakóik és történeteik ne merüljenek feledésbe, ezért a már üres telkekkel szomszédos, a bontás jeleit gyakran magán viselő tűzfalakra terveztek a korábbi házak kontúrjait követő muráliát. Az elbontott ház egykori lakóival, a szomszédokkal készített interjúk és levéltári kutatások alapján a művészek feltérképezték a korábbi épület történetét, a hozzá fűződő személyes történeteket, az egykori lakások belső kialakítását, és ezek alapján készítették el az egyedi falfestményeket a figuratív és az absztrakt formai megoldásokat kombinálva.

Szomszédok címmel a lakóktól kapott információk alapján, az elbontott épület tűzfalon hagyott körvonalát követve megfestették a ház egykori metszetét, a benne lévő lakásokat az emlékek alapján felidézett berendezésekkel, a lakók történeteiből inspirálódó életképekkel, jelenetekkel. Számsorok címmel a ház és az ott lakók történetét absztraktabb módon ragadták és örökítették meg. A kutatás és az interjúk alapján statisztikákat gyűjtöttek, majd ezeket a mindennapi életet játékosan leíró, ám egyúttal érdekes és meglepő adathalmokat festették fel a ház falára, így állítva emléket az egykor ott zajló életnek.

A megvalósításra október 10-13. között került sor a VIII. kerületi Kisfaludy utca 14. számú foghíjteleken, a korábbi polgármesteri hivatal parkolójának területén. A projekt támogatói a Magyar Festék Kft. és a Keller 71' Kft - FestékABC.

A LudwigInzert a Lumú külső projekthelyszíne, 2010 júniusa óta a Józsefvárosi Galériában működik. A nyolcvanas évek közepéig meghatározó, a helyszín fogalmát szem előtt tartó, kísérletező szellemiségű képzőművészeti műhelyek hagyományait szeretné folytatni új, kortárs művészeti platformként. Elég jól halad. A LudwigInzert létrehozásával a Lumú közvetlenebbé szeretné tenni kapcsolatát a város és ezen belül a kerület lakóival, művészeti és múzeumpedagógiai programjain keresztül kommunikálni és reagálni kíván a nyolcadik kerület radikálisan átalakuló környezetének urbanisztikai és kulturális sajátosságaira. Erdődi Katalin kurátor a 2011-es őszi negyedév során olyan alkotókat kért fel az együttműködésre, akik a józsefvárosi élet egy-egy meghatározó aspektusával foglalkoznak.

A 2011 második félévére tervezett program másik nagy projektje az októberi Nefelejcs mellett Tihanyi Dominika és az Újirány csoport munkája lesz november elején. Mindkét művészcsoport alkotásai az új típusú public art műfajába sorolhatóak, amelyek a városi és ezen belül is a józsefvárosi élet egy-egy meghatározó aspektusával foglalkoznak. A születő projektek különlegessége, hogy az alkotófolyamatot egyfajta kutatásként fogják fel, amely során számos ponton közvetlen kapcsolatba kerülnek a városlakókkal és az ő élményanyagukat, emlékeiket, életvitelüket dolgozzák fel.

A LudwigInzert további őszi programjai:

Inzert Órák: minden hétfőn 10:00-12:00
Különböző tematikájú foglalkozások iskolai csoportok számára.
Fiktív múzeum
A foglalkozás résztvevői a műalkotások és a kiállítások létrehozásának folyamatával ismerkedhetnek meg.
Bevezetés a kortárs képzőművészetbe
A foglalkozás célja, hogy felszabadítsa a kortárs művészet értelmezésével kapcsolatos esetleges gátlásokat.
Bevezetés az utcai művészet világába
Felfedezőtúra a galéria falain kívül: megkeressük a környezetünkben fellelhető köztéri művészetet.

Inzert Klub: minden szerdán 17:00-19:00
Ötórai tea idősebbeknek és fiataloknak egyaránt. Izgalmas, kötetlen beszélgetések, józsefvárosi civil szervezetek, alkotók bemutatkozása, városi séták művészekkel. A résztvevők garantáltan más szemmel nézik majd a környezetüket!

Inzert Műhely: minden csütörtökön 17:00-19:00
A hetente, felváltva jelentkező előadások és műhelyek a public art fogalmát járják körül. Az előadások inkább elméleti, míg a műhelyek főként alkotó jellegű ismerkedést kínálnak a kortárs művészet alapfogalmaival a galérián belül és akár azon kívül is. Mindkét programtípus minden korosztály számára nyitott.

Az aktuális programok:

Inzert Klub: Az utca olvasása - Nagyvárosi régészet - Talált firkák
2011. október 26. 17:00-19:00
Inzert Műhely: Taktikus divat
2011. október 27. 17:00-19:00

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Vizuál uránia

Ámos Imre tragédiájáról és 12 fiú történetéről szóló filmeket vetít ma este az Uránia

Folytatódik az Uránia ingyenes online vetítéssorozata, a Látótérben. Ma este, a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja előestéjén Kőbányai János Ámos Imréről készült és Sipos András gyerekkori háborús élményeit feldolgozó alkotásokat vetítenek.
Vizuál aukció

Színek, realizmusok, meglepetések - a Kieselbach Galériában

Tavaszi aukciója előtt a Kieselbach Galéria ismét megrendezi eladással egybekötött kiállítását. A csütörtökön nyíló tárlaton több mint 150 műtárgyat, klasszikus, modern és kortárs alkotást csodálhatunk meg.  
Vizuál filmio

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Vizuál hír

Oscar-jelölt kisfilm is szerepel az idei Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjában

Rekordszámú, 27 nemzetközi filmet vetítenek a május 27. és június 2. között megrendezésre kerülő 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A Toldi mozin kívül több szabadtéri helyszínen is zajló szemlén bemutatkozik az Oscarra jelölt Genius Loci is.