Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját az utóbbi néhány évben szoros barátság fűzte a filmrendezőhöz. „Sokszor találkoztunk, és annyira a bizalmába, barátságába fogadott, hogy a 90. születésnapi ünnepségét a Müpában velem rendeztette meg. Akkor végigvettük az egész életpályáját” – emlékezett vissza.
A 2015-ös előadáson ismert színészek, zenészek meghatározó pillanatokat ragadtak ki Makk Károly életéből, és zenével, verssel, személyes történetekkel, bejátszásokkal idézték meg csaknem hét évtizedes munkásságát.
Jordán Tamás megrendülten emlékezett vissza Makk Károly Szeretni kell című lebilincselő és megragadó életrajzi könyvére is, amelyet „nagyon élvezetes olvasmánynak” nevezett. A kötet a filmrendező 90. születésnapjának tiszteletére jelent meg. „Makk Károly rendkívül színes, érdekes és fontos személyisége volt a magyar kultúrának, kiváló világlátással és utolérhetetlen humorral” – mondta Jordán Tamás.
Számomra olyan, mintha apám most másodszor is meghalt volna
- mondta Szirtes Ági, a Katona József Színház színésznője. „Nem tudom dicsérni őt, mert méltatlan lenne” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy apja, Szirtes Ádám és Makk Károly nagyon jó munkakapcsolatban voltak. Az akkor még segédrendező, „fullajtár” Makk Károly szervezte be apját próbafelvételre a Talpalatnyi föld című filmhez, amelynek végül megkapta a főszerepét.

A Fűre lépni szabad című film forgatásának szünetében Makk Károly és Illés György operatőr, 1960 (Fotó/Forrás: Kotnyek Antal / FORTEPAN)
„Nekem is volt szerencsém vele dolgozni, először még főiskolásként. Az első komoly szerepemet az általa rendezett Egy erkölcsös éjszakában játszottam, a cselédlányét. Később is volt szerencsém együtt dolgozni vele” - emlékezett Szirtes Ági, akit Makk Károly 2015-ben fel is köszöntött a színésznő 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Katona József Színházban.
Makk Károly "tűzzel telve ment el", éppen azon gondolkodott, hogy új filmet kellene forgatni –mondta el Koltai Lajos filmrendező, operatőr, akinek Makk Károly néhány hete beszélt a terveiről. Nyaralójában egy kupac papír közt bukkant egy nagyszerű forgatókönyvre, „ezzel kezdett el foglalkozni, ennek tüzében égett most” – mesélte.
Koltai Lajos nagy formátumú, vállalkozó kedvű emberként jellemezte egykori tanárát, aki merte vállalni a kockázatot, próbált újítani. Életszeretettel teli figura volt, aki
nem csak egyszerűen imádta az életet: kevesen értenek hozzá, hogyan kell igazán jól élni, de ő tudta
– méltatta őt.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965 és 1970 között Makk Károly is tanította Koltai Lajost. „Elképesztő filmjeiből ismertük meg, amit ő tudott. Rengeteg fantasztikus filmet csinált, nemcsak az induló alkotások, a Liliomfi volt ilyen. A Szerelem, a Megszállottak is nagy erejű művek” - fogalmazott.
„Amikor elkezdett egy filmet, mindig azt mondta: az ember feltűri az inge ujját és nekiáll. Csak neki kell állni a következő feladatnak, bármi legyen is az, az ember megcsinálja” - emlékezett vissza Koltai Lajos.