Vizuál

Új arcát mutatja a CineFest: sci-fi, horror, kultfilmek és gyerekprogramok is érkeznek

2026.08.25. 10:10
Megosztom
A 22. CineFesten többek közt Hirokazu Kore-eda, Nicolas Winding Refn és Pierre Salvadori új filmjeivel is találkozhat a közönség. A fesztivál három új szekcióval színesíti programját. A szeptemberi szemle idén is a nemzetközi filmtermés legjavából válogat, a kortárs alkotások mellett pedig különleges filmes felfedezéseket és családi programokat kínál.

A CineFest amellett, hogy évről évre elhozza a legnagyobb nemzetközi fesztiválok sikerfilmjeit a miskolci közönségnek, igyekszik folyton megújulni. Ennek a vérfrissítésnek az egyik állomása a már bejelentett V4+ versenyprogram, valamint három olyan kategória, amelyek jelentősen tágítják a CineFest közönségét: a Fantazma a sci-fi és a horror, a Hidden Gems az elfeledett kultfilmek rajongóit célozza, a CineKids pedig a család legkisebb tagjait vonja be a fesztivál vérkeringésébe – olvasható a fesztivál közleményében.

Fantazma

Mint írták, a filmfesztiválok egyik alapvető feladata az új hangok keresése, a bátor kezdeményezések felkarolása és a kortárs kérdések középpontba állítása. A Fantazma nevű új versenyprogram azokat a meglepő, zavarba ejtő, formailag vagy gondolatilag merész filmeket fogja csokorba, amelyek kimozdítják a nézőt a megszokott filmes komfortzónájából.

E szekció a fordulatokkal teli, meglepő, esetenként misztikumot, sci-fi- vagy horrorelemeket sem nélkülöző történeteké.

A nem túl távoli jövőben játszódik az Arany Pálma-díjas japán alkotó, Hirokazu Kore-eda új filmje, A bárány, akit akarsz. Egy házaspár, Otone és Kenszuke úgy dönt, saját fiukként nevel fel egy humanoid robotot. A film Saint-Exupéry A kis herceg című művének bárányára utal, és ahogy azt Kore-edától megszokhattuk, ezúttal is szociálisan rendkívül érzékeny, valódi könnyfakasztó történet vár ránk, amely nemrég a cannes-i versenyprogram nézőit ríkatta meg.

abaranyakitakarszcinefest-094315.jpg

Jelenet A bárány, akit akarsz című filmből (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

A görög-spanyol-holland-angol Az ünnepelt története a hetvenes évek végén, valahol a Földközi-tenger térségében játszódik. Marcos Timoleon hajómágnás – a kiváló Willem Dafoe alakításában – fényűző és pazarló születésnapi ünnepséget rendez exkluzív magánszigetén egyetlen örökösének, a lányának, Sofiának. Marcos ahhoz szokott, hogy irányítson mindent és mindenkit maga körül, és úgy érzi, a lánya jövőjéről is dönthet. Ahogy érkeznek a vendégek, és leszáll az éj, apa és lánya hatalmi harca elkerülhetetlen tragédia felé sodródik.

A film alapjául szolgáló regényt Arisztotelész Onasszisz családi története inspirálta.

Nicolas Winding Refn visszatért a Cannes-i Filmfesztiválra Neonpokol című, tőle megszokott módon gyönyörűen fényképezett, ugyanakkor rendkívül megosztó filmjével. A beszámolók szerint a közönség egyik fele hosszú perceken át tapsviharban részesítette a vetítés végén a látottakat, a másik fele viszont már a film közben elhagyta a termet. A Drive – Gázt!, a Csak Isten bocsáthat meg és a Neon démon című kultfilmek rendezője ezúttal egy futurisztikus metropoliszba kalauzol. Elle (Sophie Thatcher) eltűnt apja nyomába ered a rejtélyes ködbe burkolózó városban. Útja összefonódik egy amerikai katonáéval (Charles Melton), aki pedig a lányát igyekszik megtalálni.

A francia Pierre Salvadori rendezése, a Szikrázó csók 1928-ba, Párizsba repít. Az ünnepelt festő, Antoine alkotói válságba kerül. Hogy előrelendítse pályáját, kétségbeesett műkereskedője felbérel egy mutatványosnőt, aki médiumnak adva ki magát kapcsolatot teremt a festő és elhunyt felesége között. A kegyesnek szánt csalás azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a két idegen között valódi érzelmek szövődnek. Hogy az idei Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje miért is került a Fantazma programba? Ez legyen olyan meglepetés, amit a film nézői fejthetnek meg – írták a szervezők.

neonpokol-elozetes-135112.jpg

Jelenet a Neonpokol című filmből (Fotó/Forrás: byNWR)

A finn Hanna Bergholm már A keltetés című munkájával bizonyosságot tett a tehetségéről, és angol nyelven forgatott új rendezése, Az éjszaka szülötte biztosan nem okoz csalódást a műfaj rajongóinak. A tökéletes családi idill reményében a finn Saga és brit férje, Jon visszatérnek a nő gyerekkori otthonába, egy eldugott házba az erdő mélyén. Miután gyermekük születik, Saga a környezete megnyugtatása ellenére is érzi, hogy valami nagyon nincs rendben a csecsemővel, és a baljós jelek egyre inkább szaporodnak. A férfi főszerepet a rég látott Rupert Grint alakítja, akit az egész világ megkedvelt a Harry Potter-filmek Ron Weasley-jeként.

Hidden Gems

A Fantazma képzelőerő-szellemiségéhez kapcsolódó mini-szekció a Hidden Gems, amely

kevés pénzből készült forradalmi műveket, elfelejtett kultfilmeket és/vagy bűnösen szórakoztató mozikat kínál.

A válogatásnál fontos szempont, hogy a bemutatott alkotások tematikájukban kapcsolódjanak a ma nagy dilemmáihoz. Idén a CineFest az 1980-as évekből mutat be három sci-fit, amelyek a mesterséges intelligenciával és a robotikával foglalkoznak: vajon hogyan képzelték el a jövőt negyven évvel ezelőtt? Olyan filmeket láthatunk végre-valahára nagyvásznon, amelyeket legjobb esetben is a narrátoros VHS-ek korszakából ismerhetünk. Közülük a legnagyobb karriert Paul Verhoeven Robotzsaruja futotta be: a félig ember, félig gép detroiti rendőr története számos folytatást megélt, volt belőle tévé- és rajzfilmsorozat, képregény, videójáték és újrafeldolgozás is. De természetesen a folytatások nem érhetnek Verhoeven jövőre negyvenéves eredetijének nyomába, amely még akkor is megér egy újbóli mozis megtekintést, ha rengetegszer láttuk már.

robotzsarucinefest-094315.png

Jelenet a Robotzsaru című filmből (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

Michael Crichtont a legtöbben a Jurassic Park, a Gyilkos nap, a Kongó, a Zaklatás, a Twister és A gömb írójaként ismerik, valamint a Vészhelyzet sorozat (1994) szellemi atyjaként. Pedig rendezői munkássága is említésre méltó: a Michael Douglas főszereplésével készült Kóma (1978) és később a Westwood tévésorozat alapjául szolgáló Feltámad a vadnyugat (1973) mellett ő jegyzi a Gyilkos robotok (1984) című sci-fi-akciót, amiben mindenki Magnumjának, azaz Tom Sellecknek ezúttal a címszereplő gépekkel gyűlik meg a baja a nem is oly távoli jövőben. Ha pedig ez még nem lenne elég,

a filmben Gene Simmons, azaz a KISS rockzenekar magyar származású frontembere is fontos szerephez jut

– természetesen ki mást, mint a fő antagonistát alakítja.

Simon Wincer neve csak a legelvetemültebb filmrajongóknak csenghet ismerősen. Olyan elfeledett iparos ő, akinek a neve a Harley Davidson és a Marlboro Man, a Szabadítsátok ki Willy-t!, a Jack, a villám, a Dumbo hadművelet és A fantom stáblistáján olvasható rendezőként. Míg ezeken a filmeken egy generáció nőtt fel, addig a D.A.R.Y.L. – A múlt nélküli fiú (1985) című családi sci-fit biztos, hogy itthon aránytalanul kevesen látták. A Richardson házaspár örökbe fogadja az erdőben talált, magára hagyott kisfiút. Daryl csak a nevére emlékszik a korábbi életéből, ám rendkívüli szellemi képességével mindenkit ámulatba ejt. Beláthatatlan fordulatokhoz vezet, amikor Daryl fotója megjelenik a helyi lapban.

CineKids

A CineKids igyekszik a mozizás örömét megismertetni a család legfiatalabb tagjaival. Dargay Attila generációk számára emlékezetes klasszikusa, a Vuk örök és megunhatatlan sláger marad, amit most nagyvásznon láthatnak a nézők. A hasonló című Fekete István-regényt az idén elhunyt Henrik Irén adta férje kezébe egy tengerparti nyaralás előtt – a többi már filmtörténet. Az életrevaló rókakölyök vidám kalandjait több mint kétmillióan látták a magyar mozikban bemutatása után, Vuk, Karak, Csele, Vahúr és a többiek népszerűsége évtizedek óta töretlen. A film vetítésével egyben Henrik Irénre emlékeznek a szervezők, aki a magyar animáció legígéretesebb fiatal alkotójának odaítélt Dargay Attila-díj megálmodójaként, zsűrijének elnökeként haláláig aktív résztvevője és meghatározó alakja volt a fesztiválnak.

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Kapcsolódó

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.

A CineKids egy igazi különlegességet is tartogat, ugyanis a Csibefutam és a Wallace és Gromit készítői, a többszörös Oscar-díjas Aardman stop-motion animációs stúdió legújabb filmjének világpremierje a CineFesten lesz. A Shaun-sorozat legújabb mozifilmje, a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye hősei izgatottan készülnek Halloweenre, ám egy szerencsétlen balesetben a gazda véletlenül tönkreteszi a titokban nevelgetett tökföldet. Hogy megmentse az ünnepet, Shaun veszélyes kísérletbe kezd. Kisvártatva a gazda rejtélyes körülmények között eltűnik, és egy különös, csupaszőr vadállat jelenik meg a kertben. Shaunra és a nyájra minden eddiginél nagyobb kaland vár a farm és a Halloween megmentéséért.

Az Aardmantól megszokott utánozhatatlan humort és kreativitást hozza el a kedvelt gyapjas hősök új, kacagtató és izgalmakkal teli mozis kalandja, amely a sorozattól megszokott módon beszéd nélküli, ugyanakkor a számos filmklasszikusra történő kikacsintás miatt a megszállott filmrajongókat sem hagyja cserben. Bár az új film önálló történet, ha jobban meg szeretnénk ismerkedni Shaun világával, vagy felidézni a korábbi eseményeket, akkor jó hír, hogy

a programban látható lesz a sorozat előző, Shaun, a bárány és a farmonkívüli című, 2019-es mozifilmje is.

A CineKids retrospektív előadásai a terem befogadóképességéig ingyenesen látogathatók.

Charles de Gaulle zárja a fesztivált

A fesztivál zárófilmje, a francia-belga-amerikai De Gaulle – Az ellenállás hajnala tovább erősíti azt a népszerű második világháborús filmes vonalat, amit a versenyszekcióból Az oslói csata képvisel. 1940 júniusában Franciaország fegyverszünetet kötött a náci Németországgal. Az akkor még szinte ismeretlen tábornok, Charles de Gaulle Londonba menekült, hadsereg és politikai támogatás nélkül is megpróbálta meggyőzni a világot arról, hogy még nem veszítették el a háborút. A nagyszabású, két részesre tervezett film első felvonása de Gaulle és a köré szerveződő Szabad Francia Erők történetén keresztül mutatja be, miként született meg a francia ellenállás. Antonin Baudry rendezése nem csak az év, hanem minden idők legnagyobb költségvetésű francia filmje – a két rész együtt 74 millió eurót emésztett fel.

A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 4. és 12. között rendezik meg.

Fejléckép: Willem Dafoe Az ünnepelt című filmben (Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

Gáspár Sándor életműdíjat kap a CineFesten

Kapcsolódó

Gáspár Sándor életműdíjat kap a CineFesten

„Gáspár Sándor nem látványos gesztusokkal hódít, hanem azzal a képességével, hogy a kisember esendőségét vagy humorát pátosz nélkül, hitelesen tudja bemutatni” – olvasható a filmfesztivál szervezőinek indoklásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.
Vizuál ajánló

Hajdu Szabolcs filmjei újra nagyvásznon – vetítéssorozat a Kino moziban

Egy különleges filmes utazásra hív a Kino szeptemberben: Hajdu Szabolcs pályájának emlékezetes rendezéseit tűzik műsorra három hétvégén keresztül.