Vizuál

Új filmes podcastot indított a Mozinet

2023.07.07. 13:30
Ajánlom
A Nagylátószög című podcastban Veiszer Alinda és Kovács Gellért Filmszerész adásonként különböző vendégekkel beszélget a forgalmazó filmjeiről. A kritikai elemzések mellett informatív, hétköznapi diskurzusokat szeretnének kialakítani.

A Mozinet közleménye szerint filmjeik gyakran túlmutatnak önmagukon: az esztétikai értékük mellett ugyanis sokszor olyan témákat dolgoznak fel, amelyekről kevés szó esik a médiában és a közbeszédben. Céljuk ezért, hogy a különböző területek szakemberei által izgalmas nézőpontokat ismertessenek meg a hallgatókkal.

„A Mozinet Nagylátószög tehát nemcsak kritikai irányból kívánja elemezni a filmeket, hanem izgalmas beszélgetést indít a látott alkotások témájából kiindulva – így válik egyszerre informatív filmes és hétköznapi diskurzussá. Az eddig megszokott műsorokkal ellentétben, az itt megszólaló vendégek nem mind a filmes szférából jönnek,

a beszélgetések nem a konkrét filmekről szólnak, hanem a filmekhez teremtenek kontextust

– írták.  

A közeljövőben szó lesz a mozaikcsaládok életéről, a nehézségeikről a „normál” családokhoz képest, itt Veiszer Alinda Bátkai Anna klinikai szakpszichológussal, pár- és családterapeutával beszélget a Mások gyerekei című film kapcsán.

Szóba kerül a nehéz betegségekkel való szembenézés is,

Veiszer Alinda a Nem halok meg című film kapcsán kérdezi Riskó Ágnes klinikai szakpszichológust, pszichoanalitikust és pszichoterapeutát.

Kovács Gellért Filmszeréz pedig Gelencsér Gábor filmesztétával vizsgálja majd meg a vidéki helyszínek reprezentációját a Zanox – Kockázatok és mellékhatások kapcsán.

Az első adásban a forgalmazó új, Caravaggio árnyéka című alkotása került terítékre, de a műsorban nemcsak a legfrissebb filmek kerülnek szóba, visszanyúlnak régebben bemutatott, nagy kritikai és közönségsikert aratott magyar és külföldi művekhez is. 

Az új epizódok vasárnap délutánonként kerülnek ki a Mozinet oldalára.

Fejléckép: Kovács Gellért Filmszerész és Veiszer Alinda a Mozinet új podcastjában (Fotó/Forrás: Mozinet)

Ez után a magyar film után egy ideig nem lesz kedvünk „jóemberkedni”

Kapcsolódó

Ez után a magyar film után egy ideig nem lesz kedvünk „jóemberkedni”

Császi Ádám filmje egy tipikusan magyar társadalmi ügyről mesél úgy, hogy közben az egész nyugati világnak tart nem is annyira görbe tükröt.

Odüsszeuszi utazás a bűntudat poklába – kritika az Amitől félünk című filmről

Odüsszeuszi utazás a bűntudat poklába – kritika az Amitől félünk című filmről

Sigmund Freud és Franz Kafka forgatókönyve alapján rendezte: Ari Aster – akár így is reklámozhatnánk az Örökségről és a Fehér éjszakákról ismert művész legújabb, háromórás, szürreális nagyeposzát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

6+1 film, amit nagyon várunk 2025-ben

Az év második felében sem maradunk jó filmek nélkül, a számos izgalmas premier közül összegyűjtöttük azokat, amelyeket mi semmiképp sem fogunk kihagyni.
Vizuál kritika

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.
Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.