Tizenöt, 35 évesnél fiatalabb, kortárs képzőművész kaphat bemutatkozási lehetőséget az Esterházy-kastélyban: Dobó Blanka, Hegyháti Emese, Horváth András, Kammerlohr-Kováts László, Kele Róbert, Keresztes Botond, Kósa Gergely, Máriás István, Mórócz István, Németh Tamás, Szabó Ákos, Szalai Péter, Szentirmai-Joly Zsuzsanna, Sztruhár Zsuzsanna és Varga Eszter Dorottya. A tervek szerint a kezdeményezésnek lesz folytatása is, és havonta-kéthavonta bemutatkozhat majd egy-egy kortárs képzőművész a kastélyban. A háromnapos fesztivál alatt a kastély udvarán az antikvitás, a múlt művészete jelenik meg. A népi iparművészek, fazekasok, szövők, bőrösök is bemutatják portékáikat, a Tatai Kézművesek Szövetsége pedig kézműves foglalkozásokat is tart a családoknak.
A fesztivál nagyszínpadán péntektől vasárnapig a már említettek mellett fellép még például a Maszkura, a Tücsökraj, a Kiscsillag, a Lord, az Auróra vagy a Punnany Massif. A gyerekeknek szombaton és vasárnap délelőtt Halász Judit mellett az Alma zenekar muzsikál. A városban napközben négy kisszínpadon utcazenészek lépnek fel - ezek a koncertek ingyenesek, de a fellépőkre pénzadománnyal szavazhat a hallgatóság. Minden muzsikus hazaviheti a produkciója alatt összegyűjtött összeg felét, míg a másik fele egy közös kalapba kerül, ami végül a háromnapos fesztivál győztes utcazenészét illeti meg.
Tata építészetét és kulturális életét az Esterházy-család virágzotta fel, művészeti központot alakítottak ki az egykori grófság környékén. Az 1930-as években Esterházy Ferenc megnyitotta a nagyközönség előtt az angolkertjét, ahol szabadtéren mutatták be az Operaház előadásait. A család a kor legjobb zenészeit, képzőművészeit és minőségi borait is elvitte a városba, ami az ott élők életminőségét is magasabb szintre emelte. Az első Tatai Utcazene és Művészeti Fesztivál szervezői 2012-ben ezt az örökségét szeretnék továbbvinni azzal, hogy három napon át minőségi szórakozást nyújtanak valamennyi korosztály számára.