Mint ismert, tavaly nyáron minden előzetes kommunikáció és magyarázat nélkül számos sorozat eltűnt az HBO kínálatából, köztük a közelmúlt egyik legnépszerűbb magyar produkciója, A besúgó is, amely a rendszerváltás körülményeit mutatta be. Utólag derült ki, hogy a döntésre a WarnerMedia és a Discovery egyesülését megelőző költségcsökkentési lépések részeként került sor.
A Mandiner most arról értesült, hogy
a sorozat újra elérhetővé válik, méghozzá a SkyShowtime kínálatában.
A lap online verziójának a hírt Szentgyörgyi Bálint rendező is megerősítette, aki arról beszélt, az HBO-n 2,5 hónapig volt elérhető A besúgó, amely mindvégig vezette a nézettségi listát olyan erős nyugati ellenfelekkel szemben, mint például az új Batman-film.
Kapcsolódó
„Egy elsüllyedt világ romjain születtünk” – Szentgyörgyi Bálint A besúgóról
A ’80-as évek politikai változásai ritkán jelennek meg magyar filmben vagy sorozatban. Az HBO első, teljesen hazai fejlesztésű sorozata, A besúgó április 1-jén, dupla epizóddal indul az HBO Max kínálatában. A sorozat megálmodójával, írójával, rendezőjével, az elsőfilmes Szentgyörgyi Bálinttal beszélgettünk.
„A SkyShowtime úgy tűnik meghallotta a hazai közönség hangját és most új otthont biztosít nekünk. Izgatottan várjuk az együttműködés kezdetét.
De leginkább a közönségnek vagyunk hálásak, akiknek a szeretete szó szerint megfordította a sorsunkat
– fogalmazott a lapnak.
Szentgyörgyi Bálint egyúttal nem zárta ki egy lehetséges második évad leforgatását sem. „Hogy folytatódik-e a forgatás, annak az igenje, vagy nemje egy következő bejelentés, amit még nem tettünk meg” – mondta.
Fejléckép: Váradi Gergely és Patkós Márton A besúgó c. sorozatban (Fotó/Forrás: HBO / The Orbital Strangers Project)