Az Európai Unió magyar soros elnökségének hivatalos rendezvényeként megnyílt Brüsszelben, a Királyi Szépművészeti Múzeumban a Művészet és Pénzügyek Európában című kiállítás. A tárlat 18. századi mesterműveket, mások mellett Franceso Guardi, Léonard Defrance, Hubert Robert, Joseph Vernet és Sir Joshua Reynolds alkotásait vonultatja fel ‒ közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) pénteken az MTI-vel. A kiállítás védnöke Andor László magyar uniós biztos és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a tárlatot a múzeum az EAPB-vel együttműködve rendezi meg.
A megnyitón az EAPB főtitkára, Henning Schoppmann és a múzeum igazgatója, Michel Draguet köszöntötte a vendégeket. Beszédet mondott Baranyay László, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója is, aki hangsúlyozta: a magyar kormány mélyen hisz abban, hogy az emberi társadalom és a gazdaság csak harmonikusan, egymással összhangban fejlődhet, a társadalom fejlettségét, gondolkodásmódját, lelkiállapotát pedig a művészet tükrözi, gazdagítja, erősíti.
A tárlat szeptember 4-ig látogatható.