Vizuál

Újabb Dávid-szoborra húznának nadrágot

2016.08.01. 14:29
Ajánlom
Szentpéterváron szavazást indítanak arról, hogyan öltöztessék fel Michelangelo Dávid-szobrának városban felállított másolatát, amit többen erkölcstelennek találtak.

Egy felháborodott hölgy múlt héten tett panaszt a gyerekjogi biztosnál, miszerint Dávid meztelensége rontja a város történelmi jellegét, és „elferdíti” a gyermekek lelkét. A közel kétméteres, műanyagból készült másolat májusban érkezett a városba a Michelangelo. World Creation címet viselő kiállítás részeként, amelyet a Szent Anna luteránus templomban rendeznek meg október végéig.

„Hogyan lehet kiállítani ezt a fickót nadrág nélkül Szentpétervár közepén, egy iskola és egy templom mellett?” - kéri számon a döntéshozókat levelében. Az ügyintézők próbálták meggyőzni a hölgyet, hogy a városban más meztelen szobrok is láthatóak már hosszú évek óta, de ő elhatározta, hogy az összes létező hatóságnál követelni fogja a mű mielőbbi ellehetetlenítését. A tiltakozáshoz szülők és tanárok is csatlakoztak.

A kiállítás szervezői szolgálatkésznek bizonyultak, és elhatározták, hogy a nyilvánosság kezébe adják az ügy rendezését. „Dress David” néven egyhónapos tervpályázatot hirdettek, amelyen ötleteket várnak arra vonatkozóan, hogyan öltöztessék fel a reneszánsz műalkotást. Augusztus 16-ától egy hétig online lehet majd szavazni a legjobb tervre. A szavazók arról is dönthetnek, hagyják-e meztelenül a szobrot eredeti állapotában, ahogy már évszázadok óta látható.

"A győztes ötlet alapján elkészítjük a ruhát, majd egy ünnepélyes ceremónia keretében augusztus 30-án felöltöztetjük Dávidot – vagy ez lesz, vagy nem csinálunk semmit” - ismertette a következő lépést a kiállítás egyik szervezője. Addig is egy fekete, kör alakú tárggyal látványosan lefedték a kifogásolt testrészt, nehogy megsebezze az elhaladó iskolások lelkét.

Nem ez az első eset egyébként, a szobor meztelensége ellen egyszer már egy japán városban is tiltakoztak egyszer.

* (@annetttta) által közzétett videó,

Mi történne, ha a Dávid-szobor észrevenné, hogy tökpucér?

Ez a szellemes animáció megadja a választ. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A gyerekkönyvszerzők is tiltakoznak a homofób korlátozások ellen

A magyar gyerekirodalom képviselői, több mint kétszáz író, költő, illusztrátor, kiadó közös nyilatkozatban tiltakozik a kedden elfogadott pedofilellenes törvény azon korlátozásai ellen, amelyben a szexuális kisebbségek ábrázolását is tiltják - adta hírül a Könyves Magazin, a Telex nyomán.
Plusz

A modern(ség) nem áll ellentétben a történelemmel

Éppen két évtizede, hogy Dr. Ottrubay István átvette az Esterházy Csoport irányítását. Nem mindennapi kihívás volt átszervezni és modernizálni az Esterházy család történelmi örökségét. E jeles évforduló alkalmából arról beszélgettünk, miként lehet jól ötvözni a hagyományost a modernnel, hogyan működik egy cégcsoport, amely saját nyereségéből finanszírozza a kulturális tevékenységeket és miként lehet mai, modern vezetőként úgy irányítani az egészet, mint egy futballcsapatot az edzője?
Vizuál

Szergej Polunyin a díszvendége a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak

A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszvendége a spanyol filmművészet és nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz.
Vizuál

A kortársművészet lelki aspektusaira figyel a Gallery Weekend

"A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval indul pénteken a Gallery Weekend Budapest, amelyen tizennégy fővárosi kortárs galéria kiállításai, rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat vasárnapig.
Plusz

125 éves a kontinens első földalattija, a „kisföldalatti” 

A népszerű budapesti „kisföldalatti”, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves történetét mutatja be a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum új, időszaki tárlata.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Messziről nem látja senki

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy elfeledett, mégis az egyik legsúlyosabb magyarországi környezetszennyezés emlékeit idézi fel, amikor a véletlen a garéi veszélyeshulladék-lerakóhoz vezette.
Vizuál hír

Szergej Polunyin a díszvendége a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak

A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszvendége a spanyol filmművészet és nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz.
Vizuál ajánló

A kortársművészet lelki aspektusaira figyel a Gallery Weekend

"A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval indul pénteken a Gallery Weekend Budapest, amelyen tizennégy fővárosi kortárs galéria kiállításai, rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat vasárnapig.
Vizuál ajánló

Habkönnyű magyar filmeket tett ingyenesen elérhetővé a Filmio

Június 17-20. között bárki számára elérhető a Veri az ördög a feleségét, A veréb is madár, valamint a Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig? című vígjáték.
Vizuál hír

Madame Tussauds nyílik Budapesten

Várhatóan 2022 első negyedévében a Dorottya utcában is megnyílik az élethű viaszszobrairól híres Madame Tussauds, amely azért is különleges, mert a budapesti múzeum lesz a világ első teljesen franchise-rendszerben működő Madame Tussauds-ja – adta hírül a Telex.