Vizuál

Újabb fejlemények a Sorsok Házáról

2014.07.31. 15:30
Ajánlom
Nemzetközi munkacsoport segíti a Holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító intézmény megvalósítását.

A projektet a Miniszterelnökség indította el a magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából. A Józsefvárosi pályaudvaron kialakítandó, a Holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza megvalósítása heves vitákat váltott ki. A Mazsihisz idén februárban inkább a magyar-zsidó együttélést bemutató intézmény létrehozását javasolta a kormánynak. A Heisler András, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatója által jegyzett, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett akkori levél szerint a zsidó közösség aggodalommal tekint a Sorsok Háza megvalósulására, helyette olyan intézmény kialakítását javasolják, ahol a magyar-zsidó együttélést, a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisát, a közösen létrehozott értékeket mutatnák be.

A Sorsok Háza-projekt helyzetéről nemrégiben Schmidt Mária, a projekt szakmai irányítója tájékoztatatta Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét, Andrew Burns-t, az Amerikai Zsidó Bizottság (IHRA) elnökét, valamint magyar és külföldi szakértők egy csoportját. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jelenleg is működő nemzetközi tanácsadó testületen kívül az IHRA-val együttműködésben jöjjön létre egy tudományos szakértőkből álló nemzetközi munkacsoport, amely véleményt mond majd a kiállítások tartalmáról és kontextusáról.

Ugyancsak az IHRA-val együttműködésben egy másik tudományos munkacsoport is alakul majd annak érdekében, hogy segédkezzen a Sorsok Háza részeként létrehozandó oktatási központ anyagainak és módszereinek kialakításában. Megegyeztek arról is, hogy a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont és a Sorsok Háza együttműködik, kiegészíti egymást. A Páva utcai intézmény a holokausztot bemutató állandó kiállítást tart fenn, továbbá kutatási és dokumentációs központként működik, a Sorsok Háza pedig a fiatal nemzedék számára állít össze kiállításokat, valamint oktatási-képzési tevékenységet végez.

A felek lépéseket tesznek annak érdekében, hogy rendszeres legyen a kapcsolat és az eszmecsere a Sorsok Háza és a Mazsihisz között. A kiállítás vázlatát bemutatják a teljes nemzetközi tanácsadó testületnek, majd az ősz folyamán a széles nyilvánosságnak is.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A tudattalan titkos tempója - interjú Enyedi Ildikóval

Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története – Füst Milán regényéhez hűen – az élet összetettségéről, titokzatosságáról, uralhatatlan jellegéről mesél. A vetítés után kérdeztük a rendezőt.
Színház

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.
Vizuál

Szabó Eszter nyerte el a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat 

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban.
Jazz/World

„Fúvom az énekem” - a Hajdu Klára Quartet új lemezre készül

A következő év elején jelenik meg a Hajdu Klára jazz díva legújabb lemeze, amelynek zenei világa az énekesnő gyerekkori zenei élményeiből és a magyar népdalkincsből építkezik.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Fiatalon elhunyt Ando György, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója

A direktort 55 éves korában érte a halál – adta hírül az intézmény.
Vizuál hír

Kincsekkel bővül a Picasso Múzeum

Pablo Picasso lánya a képzőművész kilenc alkotását Franciaországnak adományozta, amelyek 2022-ben kerülnek kiállításra a párizsi Picasso Múzeum nemzeti gyűjteményében - jelentette be Roselyne Bachelot kulturális miniszter. 
Vizuál ajánló

A terek végrendelkezése – Gergye Krisztián kiállítása Szentendrén

Akvarelljeit mutatja be Gergye Krisztián kortárs táncművész és koreográfus a szentendrei MANK Galériában, amely helyet ad továbbá egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között.
Vizuál interjú

A tudattalan titkos tempója - interjú Enyedi Ildikóval

Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története – Füst Milán regényéhez hűen – az élet összetettségéről, titokzatosságáról, uralhatatlan jellegéről mesél. A vetítés után kérdeztük a rendezőt.
Vizuál díj

Szabó Eszter nyerte el a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat 

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban.