Vizuál

Újabb magyar filmek premierjeit jelentette be a CineFest

2021.08.09. 16:30
Ajánlom
Két magyar elsőfilmes is a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál: Kis Hajni Külön falka és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmjét is Miskolcon láthatja először a hazai közönség.

Kis Hajni rendező visszatérő vendég, hiszen Last Call című kisfilmjével a CineNewWave szekció díját nyerte el 2018-ban. Az idei fesztivál immár első egészestés filmjét vetíti, a Külön falkát, amely a magyar díszbemutató után szeptember 30-tól országos moziforgalmazásba kerül.

A részben személyes élményeken alapuló film egy szívszorító apa-lánya kapcsolatot mesél el.

KulonFalka_foto_AkosNyoszoli1s-095322.jpg

Külön falka (Fotó/Forrás: Nyoszoli Ákos, CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

A történet szerint a tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

A fesztivál másik elsőfilmes rendezője, Fazekas Máté Bence szintén szerepelt 2018-ban a CineNewWave szekcióban az Apám szíve című etűdjével. A Kilakoltatás című dramedy-je világpremierként érkezik a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra, mozis forgalmazása 2022-ben várható.

A megtörtént események által ihletett mű egy nem mindennapi kilakoltatás története egy napba sűrítve.

Kilakoltatas_still9-161534.png

Kilakoltatás (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

Richárd (Orosz Ákos), az elszánt bíróságivégrehajtó-tanonc új feladata: élete első kilakoltatásán egy idős nénit kell kiköltöztetnie. A film története szerint Ilona néninek esze ágában sincs elhagynia szeretett házát, heroikus küzdelmet folytat és mindent eszközt bevet, hogy meggátolja a kilakoltatást. Pár aktivista is felbukkan a helyszínen, élőláncot alkotva próbálják menteni a néni kis házba sűrített életét. De Richárd eltökélt és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kitűzött célt végre hajtsa. A Kilakoltatás további szerepeiben Nagy Mari, Mészáros Blanka, Láng Annamária, Znamenák István és Péterfy Bori látható.

Mindkét film az Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának keretében készült.

 

Fejléckép: jelenet a Kilakoltatás és a Külön falka c. filmekből / Fotó: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje

Kapcsolódó

A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje

Szeptember 18-án A feleségem történetével zárul a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy ország koprodukciójában készült alkotást szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.

Extra erős filmekkel jön a CineFest

Extra erős filmekkel jön a CineFest

Egy év kényszerszünet után szeptember 10. és 18. között újra megrendezik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. Sundance díjhalmozó és Oscar-jelölt játékfilmek mellett magyar játékfilmek bemutatói is erősítik a fesztivál programját. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.