Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

2025.03.24. 09:55
Ajánlom
Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.

Az ADS az elmúlt hónapokban kezdte el Ghibli-sorozatát, melynek keretében nagyvásznon láthatók a legendás japán stúdió klasszikus animéi. A vándorló palota és a Chihiro Szellemországban után áprilistól a Kiki – A boszorkányfutár kerül a hazai mozikba, kizárólag eredeti nyelven, magyar feliratos verzióban.

Kiki, a kis boszorkány tizenhárom éves, amikor telihold idején a hagyomány szerint hátra kell hagynia családját és önálló életet kell kezdenie.

Felül hát anyjától kapott seprűjére, viszi Jiji nevű fekete macskáját, és elindul egy olyan várost keresni, ahol még nem él másik boszorkány. Mivel semmihez sem ért a repülésen kívül, kézbesítőként kezdi meg karrierjét. Az egyre növekvő önbizalomhiánya miatt azonban egyszer csak elveszti a repüléshez való képességét.

Mijazaki Hajao 1989-ben bemutatott animéje Eiko Kadono azonos című gyerekkönyvén alapszik, és az év egyik legsikeresebb filmje volt Japánban. Mivel a regény egy fiktív észak-európai országban játszódik, Mijazaki és a stáb körbejárta Észak-Európát, hogy minél több ihletet szerezzen a filmhez. A rendező az eredeti történetet kissé megváltoztatta és új jelenetekkel egészítette ki, hogy minél inkább kihangsúlyozza a függetlenedés és a felnőtté válás univerzális témáját, amely harminchat évvel a bemutató után még ma is aktuális.

A Kiki – A boszorkányfutár 2025. április 3-án kerül a magyar mozikba, az ADS Service forgalmazásában.

Forrás: ADS Service

Fejléckép: Jelenet a Kiki – A boszorkányfutár című filmből (Fotó/Forrás: ADS Service)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket. 
Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését.