Vizuál

Újabb része került elő René Magritte rejtélyes festményének

2016.09.10. 15:13
Ajánlom
Felnégyelte, majd új művet festett a La Pose Enchantée című alkotás darabjaira a világhírű belga festőművész. A legújabb, harmadik részletet a Norwichi Kastélymúzeum gyűjteményében lévő Magritte-festmények egyike rejtette - írta a BBC News.

A La Pose Enchantée -t 1927-ben állították ki, majd visszakerült Magritte-hoz, öt évvel később pedig nyoma veszett. Az 1967-ben meghalt festőművész pedig magával vitte a sírba a kép titkát.

René Magritte alkotás közben (1936.)

René Magritte alkotás közben (1936.) (Fotó/Forrás: Jacqueline Nonkels / Flicker.com)

"A közelmúlt felfedezései alapján szép lassan kezd világossá válni, hogy mi is történt a hiányzó festménnyel" - mondta Giorgia Bottinelli, a múzeum történelmi műtárgyakkal foglalkozó kurátora. Mint hozzátette:

úgy tűnik, hogy Magritte valamiért úgy döntött, négy részre vágja a festményt és négy különböző képet fest a darabokra".

A most felfedezett képrészlet, amely a La Pose Enchantée jobb alsó sarka, "több mint nyolcvan évig rejtőzött" a La Condition Humaine című festmény alatt, amelyet 1935-ben készített a művész.

A restaurátor Alice Tavares da Silva egy hamarosan Párizsban megnyíló nagyszabású Magritte-kiállításra készítette elő a La Condition Humaine-t, amikor észrevette, hogy a művésztől szokatlan módon a vászon széle be van festve.

A szakember gyanúja tovább nőtt, amikor megtudta, hogy a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) szakembereit ugyanilyen nyom vezette rá a La Pose Enchantée első darabjának megtalálásához 2013-ban. A kép első negyedét az ugyancsak 1935-ből való Le Portrait című alkotás alatt fedezték fel.

A szintén 1935-ös Le Model Rouge című festmény rejtette a másodikként megtalált darabot, amelyre a stockholmi Moderna Museet szakemberei találtak rá.

Tavares da Silva gyanúja végül a Cambridge-i Egyetem Hamilton-Kerr Intézetének röntgenvizsgálata nyomán igazolódott be.

A La Pose Enchantée-ről mindössze egyetlen fekete-fehér fénykép létezik, de a MoMA már elkészítette az alkotás színes rekonstrukcióját, amelynek további tökéletesítését segíti a most felfedezett képrészlet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Plusz

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
Plusz

Hangok a nyílt tengerről – Budapesten is bemutatja új albumát Yann Tiersen

Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb,  Rathlin from a Distance | The Liquid Hour  című lemezének dalait hozza el a Barba Negra színpadára február végén. 
Klasszikus

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Klasszikus

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A végtelenen innen

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehangoló, hogy senki sem tudja megmondani, mikor lesz lehetőségünk újra elkorcsolyázni a végtelenbe a Balatonon. 
Vizuál ajánló

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Vizuál hír

Enyedi Ildikót ünneplik a Bergamói Filmfesztiválon

Az észak-olasz fesztiválon a magyar rendező tizennégy kis- és nagyjátékfilmjét vetítik le. A szemle szervezői Enyedi Ildikót a magyar filmművészet központi alakjaként, az egyik legintelligensebb és legeredetibb hangjaként méltatják.
Vizuál ajánló

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Vizuál kritika

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.