Vizuál

Újít a KOGART Ház állandó kiállítása

2012.02.27. 08:00
Ajánlom
A Kovács Gábor Gyűjteménynek új honlapja is készült, ami a teljes kollekciót tudományos igénnyel dolgozza fel és bővíti folyamatosan. Az anyag a 18. század elejétől 1900-ig (Bogdány Jakabtól Csontváryig és Gulácsyig) tartó periódust öleli fel és a korszak legfontosabb alkotásait mutatja be.

Az elmúlt hónapokban sok fontos kép érkezett vissza különböző kiállításokról, többek között ezeket lehet most látni a KOGART Házban - a tervek szerint a tárlat a jövőben rendszeresen megújul, hogy a korszak más fontos képeit is bemutassa. A látogatók most többek között id. Markó Károly, Munkácsy Mihály, Paál László, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Csók István, Csontváry Kosztka Tivadar alkotásairól, összesen 17 munkáról tudnak több információt szerezni okostelefonukba bújva. A kiállított művek mindegyike megtalálható a Kovács Gábor Gyűjtemény új honlapján is. A 360 darabos kollekcióban legalább 250 kép muzeális értékű, a magyar kultúra szempontjából is kiemelkedő jelentőségű  (az alkotásokat diavetítés formájában is meg lehet nézni). Az új oldalon a művek feldolgozása tudományos igényű, megfelel a legmodernebb katalógusok elvárásainak (a Magyar Nemzeti Galéria is dobott a honlapján, erről bővebben itt).

Az online anyag természetesen egy folyamatosan változó, bővülő adathalmaz, hiszen időnként előbukkanhat eddig nem ismert információ - a szerkesztők törekszenek arra, hogy mindig a legfrissebb és a legteljesebb állapotot mutassák be. A honlap segítségére lehet a kutatóknak és az érdeklődőknek, tájékoztatást nyújtva például arról, milyen kiállításokon szerepeltek vagy szerepelnek éppen a gyűjtemény képei, egyenként megnevezve a helyszíneket, és fotóval illusztrálva az azokon szereplő műveket 2004. április 20-ig visszamenőleg. A gyűjtő, Kovács Gábor ugyanis ezt a dátumot jelölte ki kezdőpontnak a gyűjtemény nyilvánossága szempontjából. Ekkor, a KOGART Ház és benne a Kedvenceim című tárlat megnyitásával, illetve az akkor kiadott albummal vált a nagyközönség számára is hozzáférhetővé a magángyűjtemény.

Még február 26-ig lehet látni a KOGART Házban James Ensor kiállítását,  kritikánk róla itt - a március elejéig nyitva tartó Kinek jó? című tárlat pedig a KOGART Galériában látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál kulisszatitkok

„Itt mindenki beavatott lesz”

Interjú Turnai Tímeával, a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményvezetőjével, a Kulisszatitkok, színház kívül-belül tárlat és programsorozat kurátorával.
Vizuál múzeumok éjszakája

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.