Vizuál

Újjászületett a Budavári Palota csodája!

2021.08.31. 12:50
Ajánlom
A Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Budavári Palotában augusztus 20-án nyílt meg az újjászületett Szent István-terem. A rekonstruált történelmi helyiséget egykor királyok használták fényes események helyszíneként, kialakítása az iparművészet csúcsa volt a 19-20. század fordulóján. Most már újjáalkotva lehet megtekinteni káprázatos berendezését és látogatható a hozzá tartozó kiállítás is!

Az államalapító királyunk nevét viselő helyiség Hauszmann Alajosnak köszönhetően jött létre, aki a dualizmus korának neves építészeként a Budavári Királyi Palota századfordulós bővítését vezette. Hauszmann a déli összekötő szárny ékszerdobozaként álmodta meg a Szent István-termet, a korabeli magyar iparművészet kimagasló teljesítményét, amelynek berendezése az 1900. évi párizsi világkiállításon kiérdemelte a zsűri nagydíját. A második világháború pusztításai során azonban a terem berendezése megsemmisült, és később sem állították helyre.

A képre kattintva galéria nyílik:

A Nemzeti Hauszmann Program keretében az elmúlt években korhűen rekonstruálták a századforduló csodáját. A terem elrendezése, díszítése és bútorzata mindenben a hauszmanni elképzelést követi, a monumentális kandalló – amelynek párkányát Szent István mellszobra díszíti – az eredetihez hasonlóan a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készült.

A Budavári Palota újjászületett csodája az egyedülálló berendezésén kívül további érdekességeket is tartogat! A látogatók a terem felé haladva egy különleges kiállítást is megtekinthetnek, melynek része a világhírű magyar művész, Havadtőy Sámuel installációja is.

A kiállítás bemutatja a terem iparművészeti különlegességeit, a hajdani mesterek munkáinak hátterét és az újjászületés részleteit. A tárlat szenzációja Aba-Novák Vilmos 1936-ban megalkotott festménye, amely kiállításon mostanáig nem volt látható. A mű azt a pillanatot jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A kiállításon mindezek mellett megcsodálható Szent István 1635-ben, Rómában készült nagy hermája, amelyet megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyháza őriz és Budapesten most először látható.

Havadtőy Sámuel kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely az Intelmek csaknem ezeréves szövegén alapul.

A szeptember 1-től induló bővített, 1 órás, személyes vagy tabletes digitális tárlatvezetésekre már lehet jegyet venni ezen az oldalon.

Látogassanak el Önök is a Budavári Palotába és tekintsék meg a magyar iparművészet újjászületett csodáját!

 

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Vizuál kritika

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Vizuál ajánló

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál ajánló

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal a COP30 klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.