Az egész világ figyelte 1969. július 20-án az Apollo 11 kilövését, amikor először küldött embert a Holdra a tudomány. Az Apollo 11 expedíció világszerte ismertté tette az égitest felszínére lépő Neil Armstrong és Buzz Aldrin, valamint harmadik társuk, a Holdra szállást a parancsnoki űrhajóból kísérő Michael Collins nevét.
Az 50 éves évforduló alkalmából a CNN felkérésére készült dokumentumfilmben soha nem publikált film- és hangfelvételek révén páratlan betekintést kapunk a NASA leghíresebb küldetésének hátterébe, az asztronauták felkészülésébe és az irányítóközpont munkájába.

az Apollo 11 legénysége és Nixon, amerikai elnök, 1969. (Fotó/Forrás: Universal History Archive/ Universal Images Group via Getty Images)
Mint a rendező a film márciusi, amerikai premierje idején elmondta, alkotásának fele olyan képekből áll, amelyeket korábban nem láthattunk.
Az izgalmas felvételeket, 177 darab 65 milliméteres filmtekercset a NASA-archívum filmszekciójának vezető munkatársa fedezte fel a Maryland külvárosában lévő raktár tároló helyiségében.
Az archívum 279 tekercset bocsátott a dokumentumfilm rendelkezésére 16, 35, 60 és 70 milliméteres filmszalagokkal. Ezek egy részét az 1972-ben bemutatott Moonwalk One című dokumentumfilm is használta, de csupán a tekercsek egy kis részét.

Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin Buzz Aldrin, amerikai asztronauták, az Apollo 11 legénysége 1969. (Fotó/Forrás: SSPL/Getty Images )
Az újonnan felfedezett és digitálisan felújított archív anyagok, valamint több mint 11 ezer órányi feldolgozatlan hanganyag segítségével filmszerűvé válik a NASA leghíresebb küldetése.
A rendező nem alkalmaz narrátort és a klasszikus interjú-szituációk is elmaradnak.
Mégis, a három asztonauta személyes története mellett, meg tudja mutatni annak a több ezer embernek a munkáját, akik összefogásával 1969. július 20-án lehetővé vált, hogy az ember először eljuthatott a Holdra.
Az idei Sundance Filmfesztiválon a Legjobb vágás díjával elismert, és Karlovy Vary-ban is bemutatott dokumentumfilmet egyetlen alkalommal, eredeti nyelven, csak angol felirattal vetíti az Uránia, 2019. július 24-én.
APOLLO 11
amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2018
angol nyelven, angol feliratozással
2019. július 24. Szerda 20:00
Fejléckép: Buzz Aldrin amerikai asztronauta sétál a Holdon az Apollo 11 küldetése során 1969-ben (Fotó: Universal History Archive/Getty Images)