Vizuál

Újra Bencsik vezeti a Power 50-et

2012.12.08. 12:26
Ajánlom
A Műértő a nemzetközi ArtReview folyóirat Power 100 gyakorlatát követve idén második alkalommal állította össze a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőinek listáját. Az első a rangsorban tavaly és idén is a Ludwig Múzeum igazgatója, Bencsik Barnabás lett.

A hvg.hu-n december 7-én jelent meg a Műértő művészeti és műkereskedelmi folyóirat szerkesztőségének közleménye, mely hangsúlyozza, hogy a Power 50 lista nem életműveket rangsorol. Egy adott év "teljesítményeit veszi figyelembe, és a hazai színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét értékeli." Ahogyan tavaly, idén is az ArtReview-tól átvett szabályok alapján egy titkos összetételű zsűri szavazott, összesen 276 személyre - írják. A sorrend mechanikusan, a 25 zsűritag listáján elért helyezéseknek megfelelő pontszámok összeadásával alakult ki.

A Lumú közleményében megosztotta a szakmai bizottság döntésének indoklását és felhívta a figyelmet arra, hogy a listát vezető Bencsik Barnabás mandátuma hamarosan lejár, az új kiírás és pályáztatás pedig feltehetően nem zajlik majd politikától mentesen. "A Ludwig Múzeum működésének vizsgálatakor a nemzetközi kitekintés figyelembevétele elengedhetetlen. Bencsik Barnabás igazgató ezen a szűrőn át is minden mértékadó fórum megítélése szerint (és felkért szavazóink ítéletében) nagy gondossággal és szakmai igényességgel látja el feladatát.

Tavalyi első helyét most sem veszélyeztette senki, hiszen 'a legfontosabb kortársművészeti múzeum igazgatójaként izgalmas közép-európai kitekintésű gyűjtemény építője, aki a régió kontextusába helyezi el a magyar művészetet' - áll az egyik indoklásban. Amíg lehet, a politikától távol működteti az intézményt ('ügyesen kerüli ki a politikai konfliktusokat'), szervezi a szakma által elismert, és a közönség által is látogatott (ez nem könnyű!) kiállítási programját, építi a múzeum gyűjteményét, tárlatainak installálása friss és izgalmas, a nemzetközi trendeknek megfelelő.

A tárgyalt év programja önmagáért beszél: Yona Friedman, Rita Ackermann, Megyik János, Société Réaliste, Mapplethorpe, A hős, a hősnő és a szerző, Lakner Antal; emellett a múzeum rendszeresen helyet ad az ACAX Check-in Budapest kurátori vizitorprogramja keretében meghívott intézményvezetők, kurátorok előadásainak. A Ludwig Integrált Családi Délelőtt programja múzeumpedagógiai elismerésben részesült. Lehet, hogy a 2012-es év 'állóvíz' volt az elkövetkezőkhöz képest: Bencsik mandátuma lejár, és jelenleg úgy tűnik, az új pályázat és annak elbírálása nem lesz politikamentes. Emellett az egyelőre csak papíron körvonalazódó múzeumi negyedbe is beletervezték az intézményt, annak gyűjteményével együtt."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Színház

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével. 
Vizuál gyász

Elhunyt Szirtes András filmrendező

Az operatőrként, vágóként, színészként és zenészként is ismert művészt nagyon személyes hangulatú alkotásai tették híressé. Hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál hír

Siket, vak és néma Leninek, megnőtt orrú Sztálinok – Sam Havadtoy kiállítása a Terror Házában

„Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” címmel nyílt meg szeptember 27-én Sam Havadtoy amerikai-magyar képzőművész időszaki kiállítása a Terror Háza Múzeumban.
Vizuál gyász

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.
Vizuál ajánló

Kortárs festőművésznők kiállításával nyitja az őszt a Bényi Galéria

Szeptember 27-én nyitott meg az Anyaggá vált idő című tárlat, amelyen Éberling Anikó és Szász Zsuzsa alkotásait láthatja a közönség. A tárlat október 20-ig tart nyitva, és ingyenesen látogatható.