A galériákat nemcsak renoválták, hanem jelentősen ki is bővítették, 3700 négyzetméterrel nőtt a kiállítótér, ami lehetővé teszi, hogy sokkal több anyagot mutathassanak be a tárlatokon.
A világ egyik legjelentősebb kortárs gyűjteményével rendelkező művészeti múzeumának bővítése és felújítása éppen a MoMA alapításának 90. évfordulójával esik egybe. A felfrissült és megnövekedett kiállítóterekben új kiállításokat, előadásokat és eseményeket tervez a múzeum.

Párizs az 1920-as években (Gallery 514) The Museum of Modern Art, New York. (Fotó/Forrás: 2019 The Museum of Modern Art. Photo: Jonathan Muzikar)
"Ma előttünk álló kihívás az, hogy hogyan hozzunk létre egy múzeumot, amely perspektívája szerint egyszerre globális, mégis New Yorkban gyökerezik, érzékeny az eltérő művészeti gyakorlatokra, ugyanakkor a művészekre és az ötletekre összpontosít, amelyekben leginkább hisz.
Nyitott és elérhető a lehető legnagyobb közönség számára, ugyanakkor vonzó és bensőséges"
- fogalmazott a felújítással kapcsolatban Glenn D. Lowry, a MoMA igazgatója.
A múzeumot június 15-én zárták be a nagyszabású felújítási munkálatok idejére. A renoválás a CNN beszámolója szerint mintegy 450 millió dollárba (133 milliárd forintba) került. A MoMA-tagsággal rendelkezők már október 13-án exkluzív betekintést nyerhettek a múzeum újdonságaiba.
(címlapkép: Claude Monet Vízililiomai(Gallery 515) The Museum of Modern Art, New York. © 2019 The Museum of Modern Art. Photo: Kurt Heumiller)