Vizuál

Űr és extázis

2014.03.23. 15:40
Ajánlom
A kortárs magyar képzőművészet nemzetközileg legelismertebb alakja, Reigl Judit életművéből nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a Frankofón Fesztivál keretében.

"Egy olyan művészt mutatunk be, aki nemcsak követte, de maga is formálta a késő modernizmus és a kortárs művészet nagy trendjeit" - mondta a kiállítás megnyitóján Fabényi Júlia, a Lumú igazgatója, hozzátéve: Reigl Juditnak ez az eddigi legnagyobb és legteljesebb magyarországi életmű-kiállítása.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: Reigl Judit "élete, hitvallása és művészete akár egy filmsorozatot is megérdemelne". Az 1923-ban született művészt az ötvenes években a diktatúrából a szabadságba menekülve "a szürrealizmus pápája", André Breton galériájában a szürrealizmus új felfedezettjeként ünnepelték. Reigl Judit azonban rövidesen szakított az irányzattal, hogy saját útját járhassa, és eljuthasson az automatikus írásig, a gesztusfestészetig - emlékeztetett.

A miniszter hozzátette: a BTF-nek a Reigl-kiállítás lehet az egyik olyan programja, amelynek hírére New Yorktól Párizsig sokan ellátogatnak majd Budapestre. Reigl Judit az egyetlen kortárs magyar művész, akinek a világ összes vezető múzeumában megtalálhatók a munkái; egy hete például a New York-i Metropolitan Múzeum a birtokában lévő három Reigl-festmény mellé további hatot válogatott be gyűjteményébe - jelentette be Balog Zoltán.

Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete felidézte: Reigl Judit azon magyar művészek egyike, akik a 20. században Franciaországot választották új hazájuknak. "Rozsda Endrével vagy Hantai Simonnal együtt mesélte el azt a drámai történetet, amelynek nem szabad többé megismétlődnie" - jegyezte meg.

Rozsda Endre kiállítása nemrég zárult a Magyar Nemzeti Galériában, míg Hantai Simon munkáival rövidesen a Lumúban találkozhat majd a budapesti közönség - hívta fel a figyelmet a nagykövet, aki hangsúlyozta: Franciaország büszke arra, hogy menedéket nyújthatott olyan művészeknek, akik saját hazájukban már nem tudták megtalálni az alkotói szabadságot.

Germain Viatte, a párizsi Centre Pompidou volt igazgatója megemlékezett arról, hogy a Lumú kiállítását Kopeczky Rónával együtt rendező Makláry Károly a Műcsarnokban 2005-ben hozta létre az első magyarországi Reigl-kiállítást, míg a Pompidou Központ már 1994-ben kiállítást rendezett számára.

"Hiába ismerjük a művészt régóta, a mai napig elementáris erővel hatnak ránk munkái" - méltatta Reigl Juditot a művészettörténész, hozzátéve: a magyar származású alkotó még kilencvenévesen is hihetetlen energiával fest.

A Lumú tárlata Reigl Judit gazdag életművéből a június 22-ig látogatható kiállításon 90 alkotást vonultat fel egyszerre kronologikus és tematikus csoportosításban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Lányával, Norával zenél Fischer Iván a Fesztiválzenekar új évadában

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette új évadát, amelynek fénypontjába Monteverdi Orfeója kerül Fischer Iván befejezésével.
Klasszikus

Lehet, hogy hiába gyakorolsz, minden a genetikán múlik

Sokan úgy tartják, hogy a kimagasló eredményekhez gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Nos, ez nem igaz, sokkal több múlik a genetikán.
Zenés színház

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Tánc

Nálunk vetítik először a Rudolf Nurejev-portréfilmet

Április 2-án egyetlen alkalommal - a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettverseny részeként - eredeti nyelven, angolul, felirat nélkül vetítik az Urániában a White Crow című portréfilmet, még a hivatalos, New York-i premiervetítés előtt.
Tánc

Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a New York-i Balettverseny döntőjében

Ma kezdődött a Valentina Kozlova International Ballet Competition döntője New Yorkban, amelyen egy táncos, egy koreográfus és egy zsűritag is képviseli hazánkat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál fényképTár

Nem szabadott nagyobb fület rajzolni Sztálinnak, mint az etalon – FényképTár

A vezetők képmásán minden apró részletet ellenőriztek, központilag kiadott portrékról dolgoztak az állami ünnepségek transzparenseinek festői.
Vizuál térkép

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Vizuál hír

Ingyen nézhetőek a Cirko filmjei online

A négyzet, a Táncterápia, a Férfiak fecskében, vagy személyes kedvencünk, a Tű, cérna, szerelem is bekerültek a Cirko Film új online videotékájába, ahol március 30-ig az is kényelmesen mozizhat, aki valami miatt nem jut el a moziba.
Vizuál ajánló

Kiállítás a látogatók kívánsága szerint

Megnyílt a Ludwig 30 kiállítássorozat negyedik, egyben utolsó, Testreszabás című tárlata. Az együttműködésen és részvételen alapuló művészet jegyében rendezett kiállításon látható műveket a látogatók választották ki internetes szavazással, ami egy rendkívül izgalmas és sokszínű válogatást eredményezett.
Vizuál ajánló

Az Iparterv-jelenség nyomában - Konferencia a Ludwig Múzeumban

Ötven éve rendezték meg a magyarországi művészeti színtér kánonformáló esemény-sorozatát, az Iparterv I. (1968) és Iparterv II. (1969) kiállítást. Az évforduló kapcsán a Ludwig Múzeum ingyenes konferenciát és kerekasztal beszélgetést szervez március 23-án 10 és 18 óra között.