Vizuál

Uránia felett az ég – a német film remekeiből indul vetítéssorozat

2024.12.17. 11:05
Ajánlom
December 18. és március 31. között összesen nyolc díjnyertes német filmet láthat a közönség, köztük olyan rendezők alkotásait, mint Wim Wenders, Michael Haneke, Maren Ade vagy Rainer Werner Fassbinder.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház Nemzedékek elnevezésű új vetítéssorozata a német film remekeiből mutat be történeti válogatást. Ebben olyan alkotások kerülnek hosszú idő után újra mozivászonra, amelyek fesztiváldíjaikkal a német film nemzetközi hírnevét megalapozták. A cím nemcsak az alkotók egymást követő nemzedékeire utal – Alexander Klugétól Rainer Werner Fassbinderen át Tom Tykwerig –, hanem azon generációkra is, akiknek történelembe ágyazott történetei ezekben a filmekben megjelennek, tükröt tartva az utókornak, így a mának is – írják ajánlójukban.

A sorozat apropója a német filmeket népszerűsítő German Films hetvenedik születésnapja, de egy másik jeles alkalomra is rímel.

December szokás szerint az európai film ünnepe,

hiszen ilyenkor adják át az Európai Filmakadémia díjait. Idén az életűdíjat a modern európai filmművészet egyik legnagyobb élő mestere, Wim Wenders vehette át, aki huszonnégy éven át az akadémia elnöke is volt, és akivel szeptemberben, a Budapesti Klasszikus Filmmaraton alkalmával többször is találkozhatott az Uránia közönsége. A sorozatban egyik legszebb filmjével, a Berlin felett az éggel ünnepelhetjük. Januártól további hét filmet láthatnak az érdeklődők, keletkezésük sorrendjében – természetesen mindet eredeti nyelven, magyar felirattal.

A sorozat a German Films és a Goethe Intézet együttműködésével és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A vetítések időpontjai

Berlin felett az ég / Der Himmel über Berlin
NSZK-francia játékfilm, 1987, 130’
időpont: 2024. december 18., szerda 19:00
Rendezte: Wim Wenders

Búcsú a tegnaptól / Abschied von gestern (Anita G.)
NSZK játékfilm, 1966, 88’
időpont: 2025. január 15., szerda 19:30
rendezte: Alexander Kluge

Hazudós Jakab / Jakob, der Lügner
NDK-csehszlovák játékfilm, 1974, 100’
időpont: 2025. január 29., szerda 19:30
rendezte: Frank Beyer

Maria Braun házassága / Die Ehe der Maria Braun
NSZK játékfilm, 1979, 120’
időpont: 2025. február 12., szerda 19:30
rendezte: Rainer Werner Fassbinder

A lé meg a Lola / Lola rennt
német játékfilm, 1998, 81’
időpont: 2025. február 26., szerda 19:30
rendezte: Tom Tykwer

Good Bye, Lenin!
német játékfilm, 2002, 117’
időpont: 2025. március 12-. szerda, 19:30
rendezte: Wolfgang Becker

A fehér szalag (16) / Das weiße Band – Eine deutsche Kindergeschichte
német-osztrák-francia-olasz-kanadai játékfilm, 2009, 144’
időpont: 2025. március 21., péntek 19:00
rendezte: Michael Haneke

Toni Erdmann (16)
német-osztrák játékfilm, 2016, 162’
2025. március 31. hétfő 19:00
rendezte: Maren Ade

További részletek az Uránia Nemzeti Filmszínház oldalán.

Fejléckép: Jelenet a Berlin felett az ég című filmből (fotó/forrás: PORT.hu)

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Kapcsolódó

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.