Katharina Roters a magyar kockaházak és az örmény panelek esetében is a kívülállósságának és otthonosságának sajátos keverékét használva bukkant a témára. A Németországban felnőtt, de magyar édesanyja miatt gyerekként rendszeresen hazánkba látogató művész Örményországba 1998-ban, egy egyetemi kirándulás keretében látogatott először.
„A cél a régi templomok, kolostorok megtekintése volt, de én már a reptéren éreztem, hogy megfogott valami az országban. Tudtam, hogy ez az én helyem. A vizuális kódok emlékeztettek a gyerekkoromra, a szocialista Magyarországra: ugyanolyan volt a metró, a telefonfülke, a virágtartók, a lámpák az utcán.
1999-2000-ben ösztöndíjjal éltem is itt egy évig, akkor kezdtem el komolyabban fotózni. Nagyon
megfogott a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek építészete, a 2. világháború utáni modernizmus, amit utómodernnek, szovjet modernnek is hívnak vagy ahogy nyugaton mondják: a brutalizmus.
Érdekesnek találtam főleg az urbánus szociális térben. Nem az unikális, gyönyörű épületekre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy miben élnek az emberek, milyen nyomokat hagynak a környezetükön, hogy változtatják azt át.”
Itthon a panelház a szürkeséget és az egyformaságot jelenti. Az örmény változatosság a tulajdonosok egyéni akcióinak eredménye, mint a Kádár-kockáknál?
Jereván 2005 (Fotó/Forrás: Katharina Roters)
Nem egyedileg készültek, hanem már a tervezésnél szerették volna fellazítani a szigort. Az örményországi épületekhez hasonlót sem Magyarországon, sem Németországban nem láttam. Egyik országban sincs sok variáció a panelre, még az erkélybeépítések is nagyjából egyformák. Pakson kísérleti jelleggel próbálkoztak a tulipános díszítéssel – ebből keletkezett a Tulipán-vita – de az semmi Jerevánhoz képest.
Keletre haladva jobban feldúsulnak az ornamentális események a panelhomlokzatokon. Náluk a panel nemcsak beton, belekeverik a helyben található jellegzetes rózsaszín követ is. Nem ráfestéssel díszítenek, hanem betonból öntenek ki mintát vagy a homlokzatba szerkesztik. Van olyan, ahol kisebb-nagyobb buborékok díszítik a ház homlokzatát. Erkélyből létezik kerek, csillag alakú, ovális, többféle elemből összeillesztett.
Miért ennyire sokszínűek?
Az örmények egy keresztény nép: keresztény kultúra, Európához tartozik, de sokkal keletebbre vannak, az iszlám befolyás így sokkal nagyobb. Nyomokat hagyott az ornamentális formakészletben is. A Szovjetunión belül is működtek a transzferek, volt átjárás a „birodalomban”. Volt az egész szovjet blokknak egy erős esztétikai kódrendszere, vizuális nyelvezete.
A tulajdonosok egyéni megoldásai is megtalálhatóak?
Nagyon erősen kisajátítják az épületeket, a területet és hozzáépítenek. Hiába lepukkant a lakótelep, a magukénak érzik. Kiterjesztik a lakásokat abba az irányba, ahova tudják. Egyrészt az erkélyre – alig akad olyan, ami nincs beépítve, sőt füleket is toldanak hozzá. Ahol csak lehet, kinyúlnak a köztérre is.
A földszinten, ha van hely az útig – jó, kell engedélyt kérni, de azt mindenki megkapja – akkor építenek oda még egy szobát.
Aztán az első emeletiek is ráépíthetnek erre a bővítésre. Túlburjánzó, dús megoldásokat eredményez. Sokkal variábilisabb az urbánus tér.
További fotókért kattints a képre
A tetőket is kisajátítják, ráhúznak még egy szintet.
Az örmények imádnak galambot tartani, rengeteg panel tetején vannak kalitkák.
A hozzáépítések ráadásul változnak is, hiszen ha eladják, az új tulajdonos mást akar, átalakítja. Nem úgy zajlik az átépítés, mint Magyarországon, hogy egy cég megtervezi, majd a műemlékvédelem véleményez és érkezik az engedély – hanem az ottlakók megoldják.
Mecamorban van egy épület, ami korábban munkásszálló volt. Ennek a két oldalán fut egy-egy lépcsőház, emeletenként folyosó köti össze őket. Az egyik ilyen folyosó közepén a lakó beépítette a lakása előtti szakaszt. Így már nem lehet átjárni, mert neki ott a lakása – szobája.
Átszabják a saját igényeikre. Érdekes módon a magyarok ezt vidéken csinálják, a városban nem. A magyar panel valahogy steril maradt.
Az említett város, Mecamor különleges hely. A félig kész szovjet mintavárosnak sajátos hangulata van.
Mecamor olyan, mint Paks. Az örmény atomerőműnél építették a hatvanas évek második felében a dolgozóknak és a nyolcvanas évek második feléig létezett. Ellentétben Pakssal, itt korábban nem volt település. A semmiből húzták fel és, ami ritkaság, egyetlen építész tervezett mindent a játszótértől a kultúrházig.
További fotókért kattints a képre
Mecamor torzó maradt, mert az 1988-as földrengés és a civil mozgalmak hatására leállították az atomerőművet. 1991-ben összeomlott a Szovjetunió és már nem szolgáltatott áramot a függetlenedő örményeknek. Ekkor visszakapcsolták az atomerőművet, de a várost leválasztották róla.
Az erőművek körüli települések különös, zárt városok voltak. A 70-es években sokkal jobban álltak anyagilag. Amit a fővárosban, Jerevánban nem lehetett megkapni, azt itt igen. Multikulturálisak voltak, a többi szocialista államból is érkeztek mérnökök. Az eredeti elképzelések szerint 30 ezer ember élt volna itt, most tízezren sem laknak a városban. Az emberek többsége elvesztette a munkáját az erőmű leállásával. 1995-ben nyitották újra az atomerőművet, elindult az élet, de nem lehet összehasonlítani azzal, ami előtte volt. A dolgozók jelentős része már Jerevánból jár át. A város egy időtlen helyzetben lebeg.
A földrengés után teljesen megállt az építkezés, akkor negyven százaléka állt a városnak. Az eredetileg tervezett, repülő madarat mintázó három kisebb kerület közül mindössze egy épült meg. A központba szánt intézményeknek (kultúrház, tanácsháza, zeneiskola, múzeum, hotel) csupán a fele készült el. Így a városban egy szabályos lyuk keletkezett.
Épült egy sportkomplexum is, három nagy csarnokkal és egy hatalmas mesterséges tóval, ahol úszni és csónakázni is lehetett volna. A közepén ráadásul egy szigetet építettek egy magasles-szerű kilátóval, ahol egy kávézó üzemelt volna. A medencében azonban az 1988-as földrengés miatt már soha nem volt víz.
Ezért abszurd látvány nyílik a kilátóból: a semmiben vagy, alattad a hatalmas beton teknő, mögötted az erőmű, szemközt veled a legmagasabb örmény hegy, egyik oldalon a város, a másikon az örmények szent hegye, az Ararat, de az már török földön van, vagyis elérhetetlen.
Mecamor tényleg olyan, mintha egy időtlen zárványban ragadt volna. A városról a szovjet utópisztikus, majd az örmény álom mellett le lehet olvasni a csődöt is.
A harmadik nagy képcsoport a fővároshoz kapcsolódik.
Jereván nagyobb és mozgékonyabb. Másképp kezelik az örökségüket, hisz már 2000 éve lakott település. Furcsa palimpszeszt alkot, ahol látszódnak a rétegek és áttolódik a város dimenziója. Sok mindent ledózerolnak vagy csak a homlokzatot hagyják meg és köré építik az újat. Tendencia, hogy megváltoztatják a léptékét, a város magasságát, kicsit hasonlóan ahhoz, ami itthon a Corvin-sétányon történik.
A szovjet érában a terek nagysága volt fontos, a hatalmas parkok, a nagy szobrok, sugárutak – horizontálisan terjeszkedtek. Ez vertikálisra cserélődött és furcsán átrendezi a belvárost.
További fotókért kattints a képre
Mi az oka a panelházak itthoni negatív megítélésének?
Európán belül a szovjet hatalom jelképévé váltak, itthon pedig a megszállásévá is. Óhatatlanul ehhez a korszakhoz kötnek és ma senki nem azonosul ezzel az érával, az emberek elvetik. Örményországban ez más, hiszen ők a birodalomhoz tartoztak. Magyarországnak mindig saját útja volt – ez volt a legvidámabb barakk. A szomszédos országokban a szovjet brutalista építészet sokkal szignifikánsabban van jelen a monumentális épületekben, mint Pozsonyban a tévétorony.
Az építészetben mindig nézni kell a kort és az ideológiai helyzetet.
Amikor ezek készültek, akkor a háború után az embereknek lakhatás kellett. Gyorsan, egyszerűen, funkcionálisan kellett felhúzni. Így születtek a panelok. Erre jött rá a szovjet ideológia – az új embernek az új lakhatás. Ma már komoly probléma, hogy ne hagyják szociálisan lecsúszni ezeket a környékeket. A szocializmusban ez ki volt találva: az orvos lakott a munkás mellett.
Katharina Roters: Egy álom anatómiája
Építészeti illúziók és városutópiák Örményországban
A kiállítás megtekinthető:
2020. január 29. - 2020. március 8.
Kötet:
KATHARINA ROTERS: UTOPIA & COLLAPSE
Rethinking Metsamor – The Armenian Atomic City
hírlevél
