Vizuál

Utolsó állomásához érkezett az EtnoMobil 2.0

2011.10.26. 08:30
Ajánlom
A lakókocsis kiállítás a nyári fesztiválok után szeptember 2-án indult el őszi útjára. Az utazás a MaDok-napok 8. rendezvény keretében a Néprajzi Múzeumban ér majd véget.

Az EtnoMobil egyik kereke menet közben kiesett, elgurult és nyom nélkül elveszett. Azóta egy keréken utazott. Hazafelé egy potyautast is szállított, ugyanis a Ford gömbcsuklóján egy megszökött csimpánzkölyök egyensúlyozott, amit a tulajdonosa később visszavitt, még jó, hogy nem lett belőle feljelentés lopás miatt. A Műtárgyrejtvény vitrinje darabokra törött, mert az egyik látogató nem tudta kitalálni a csalafinta tárgyat és mérgében rácsapott - a plexi el is vágta a kezét, a helyi TV éppen kint volt és felvette, úgyhogy a botrány még csak most fog jönni. Hír vagy vaklárma? Minden kiderül a projekt utolsó állomásán:

A rendhagyó mobil kiállítási projekt a „MaDok-napok 8." rendezvény keretében zárul a Néprajzi Múzeumban. A mozgás és az elmozdulás mint múzeumi pillanat című program keretében a kulisszák mögé betekintő előadásokkal, az EtnoMobil 2.0 utolsó interaktív üzemelésével és útiemlék bemutatójával készítik elő a szervezők Tabbert Lola téli álmát.

A MaDok-napok 8. részletes programja október 28-án:

10.00 - 12.00 Mozgás és kultúra - múzeumi megoldások (105. terem)

10.00 - 10.10 Köszöntő - Fejős Zoltán, Frazon Zsófia

10.10 - 10.30 Fejős Zoltán: Mozgás, kultúra, dokumentálás és múzeum

10.30 - 10.50 Szilágyi Judit: Az első mozgó kiállítás: a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat100 busza

10.50 - 11.10 szünet, kávé

11.10 - 11.30 Frazon Zsófia: A kulisszák mögött (EtnoMobil 2.0 bent)

11.30 - 11.50 Joó Emese: Életszerű? (EtnoMobil 2.0 kint)

11.50 - 12.20 beszélgetés, vita

12.20 - 13.00 szünet, kávé, szendvics, süti

13.00 - 17.00 EtnoMobil 2.0 utolsó üzem és útiemlék kiállítás (1. emeleti galéria, udvar)
Házigazda: Joó Emese, Frazon Zsófia

13.00 - 15.30 Otthon és itthon - dokumentumfilmes megoldások (vetítés, 105. terem)

A 2010-ben a MaDok támogatással „Lakáskultúra és személyes élettér" témakörben készült filmek

Játék a tér 42' (r.: Pelsőczy Petra; stúdió: Inforg)

Szalad a házunk 38' (r.: Tari János; stúdió: Néprajzi Múzeum)

Corvin variációk 40' (r.: Trencsényi Klára; stúdió: Inforg)

A Klub 32' (r.: Kresalek Dávid; stúdió: SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Muster Tzapko Stúdió)

15.30 - 16.00 szünet, kávé

16.00 - 17.30 Kerekasztal beszélgetés (105. terem)
Néprajzi vagy antropológiai film? Roma film vagy nem? Mire jó a dokufilmben az animáció? Hogyan hallatszik a zene, miként látszik a tánc? Terek és helyek filmes megragadása? És még sok más.
Vendégek: Pelsőczy Petra, Trencsényi Klára, Kresalek Dávid filmrendezők, Joó Emese társalkotó, Pócsik Andrea filmtörténész, kultúrakutató, Csáki László filmrendező, Füredi Zoltán kulturális antropológus, filmrendező, Vályi Gábor kultúrakutató, DJ, Czirják Pál filmesztéta, szerkesztő

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.
Vizuál

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. 
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.