Vizuál

Utópisztikus épületek

2011.09.15. 15:39
Ajánlom
Carina Traberg dán képzőművész fotókollázsaiból látható kiállítás Safe as Houses címmel szeptember 16-tól a budapesti Skandináv Házban.

A tárlaton Carina Traberg tizenöt nagyméretű képe tekinthető meg, ahol egy-egy alkotás több száz, a világ különböző részein tett utazásai alatt készült épületfotókból áll össze számítógépes technika segítségével. A kiállítást először Kecskeméten, a dán intézetben láthatta a közönség az idei Tavaszi Fesztiválon.

Carina Traberg 2004-ben Dániában, Odensében szerzett diplomát a képzőművészeti akadémián, majd hosszabb ideig élt Londonban, ahol tovább képezte magát. 2002-ben Isztambulban is részt vett képzőművészeti kurzuson, majd később többször is időzött a török nagyvárosban. A művész képeinek megalkotásakor az építészetet, a várost és az azt övező tájat állította a középpontba. A világ egymástól távol eső pontjain lefényképezett valódi épületeket, utakat, lépcsőket és fákat, majd a digitális technika segítségével egy nagyon egyedi, utópisztikus világot hozott létre.

Az alkotásokon felfedezhetők a török miniatúrafestészet, a városi élet, a modernizmus vagy a videójátékok hatása is. Carina Trabergnek többször volt kiállítása Dánián kívül Londonban és más angol városokban, valamint Isztambulban, Párizsban és Brüsszelben is.

Budapesti tárlata október 31-ig tart nyitva a Skandináv Házban, a VII. kerület Klauzál tér 4. alatt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál forbes

Scarlett Johansson a világ legjobban fizetett színésznője

A Forbes magazin 2018-as listája szerint Angelina Jolie, Jennifer Anniston és Jennifer Lawrence is a legjobban kereső színésznők között vannak.
Vizuál Film

Kalapács alá kerül a világ első filmplakátja

Árverésre bocsátja a Sotheby's a világ első filmplakátját augusztus végén Londonban. A poszterért annyit kell fizetni, amennyi egy kisebb vidéki lakás ára.
Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.
Vizuál Ostrom

Magyar alkotó filmje is esélyes a Diák Oscarra

Kovács István Ostrom című diplomafilmje a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában jutott be a jelöltek közé.
Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.