A kiállított fotók főképp az 1930-as évek társadalmának peremén élőket, a gazdasági válság sújtotta családok mélyszegénységét ábrázolják. A tárlat keretein belül vetítik Luis Buñuel Föld, kenyér nélkül című filmjét is.
A kiállítás témája a gazdasági recesszió miatt vált fájdalmasan aktuálissá - mondja Székely Katalin, a Válságjelek kurátora. „Az amerikai Hayward Gallery megkeresésével egy időben jelentkezett nálunk a winterthuri fotómúzeum, mely nemrég szerezte meg Theo Frey hagyatékát. Evans és Frey között sok érdekes párhuzamot találtunk, emellett fontosnak tartottuk a magyar művészek bemutatását, a magyarokkal való személyes és tartalmi kötődések miatt pedig holland alkotókkal bővítettük a kört. Részben vidéki, részben városi témát feldolgozó, társadalmilag elkötelezett fotósok munkásságát mutatjuk be."

- A holland szekciónál feltűnő, hogy nagy hangsúlyt fektettek a háttéranyagok - korabeli politikai plakátok, az egyes fotósok más témájú művei - bemutatására. Mi az oka ennek a kitekintésnek?

Székely Katalin: - A hollandok fotói baloldali röpiratok számára készültek. A dizájn, a tipográfia, ez a fajta publicisztikai tevékenység munkásságuk szerves része volt, a képeket nem lehetett elválasztani a mediális megjelenéstől.

- A magyar fotósok munkássága ettől eltérő irányt vett?

Székely Katalin: - A magyarországi Munka-körnek kevesebb bemutatkozási lehetősége volt, illetve a Kassák Lajos által szerkesztett folyóiratuk inkább irodalmi vonalat követett. A kiállítás magyar anyagában három, egymástól jól elkülöníthető alkotói kör jelenik meg, nem kizárólag munkás fotósokról van szó. Sokukra, így például Kálmán Katára vagy Sugár Katára sem jellemző a kommunista párthoz köthető tevékenység.

- A két világháború közötti fotós mozgalmakban talán egymásnak is ellentmondva ötvöződött a letisztult forma követelménye, a hatásvadászat mellőzése a harcos politikai szándékkal. Milyen ars poeticát képviseltek az itt kiállított alkotók, amivel a szociofotó mértékadó alkotóivá váltak?

Székely Katalin: - Kálmán Kata férje, Hevesy Iván írta, hogy el kell kerülni a „nyomorszentimentalizmust", ezek a képek pedig éppen azért erősek, mert nem hatásvadászok, olyan esztétikai értékük van, mely kiállta az idő próbáját. Az a látásmód, mellyel bizonyos témákhoz közelítettek, példaértékű. Walker Evans egy kormányhivatal megbízásából fotózott, ehhez tette hozzá személyes látásmódját. Ugyanígy, Buñuel szovjet propagandafilmeket idéző felvételein is átsüt a művész szürreális világlátása. Nem látok valós ellentmondást e formai és társadalmi törekvésekben, ideális esetben nem válnak szét.

Felmerül a kérdés, a dokumentum mennyire tekinthető igazmondó műfajnak. Ezek a portrék, annak ellenére, hogy beállítottak, őszintének és közelinek tűnnek, ami valós kapcsolatot feltételez fotós és modellje között. A fesztelen pillanatok megörökítése annak köszönhető, hogy a fényképészek hosszú időt töltöttek egy adott közösségben. Nem véletlen az sem, hogy a magyar szociofotósok nagy része nő: érzékenyen tudtak kapcsolatot teremteni egy idegen világ képviselőivel.

- A dokumentarista eszmény sokszor háttérbe szorította a szerzőt, akire egy ilyen tárlaton ismét művészként tekintünk. A szegénységgel kapcsolatos üzenet közvetítése mellett törekedtek arra, hogy az egyes életművek is hangsúlyosak legyenek?

Székely Katalin: - Fontos szempont volt, hogy az olyan nagy figurák, mint Evans vagy Frey mellett a magyar fotóművészek is megkapják az őket megillető helyüket. Lényegesnek tartottam, hogy kiírjuk a neveket: mivel magatartásuk humanitárius, személyes jellegű, nem lehet névtelen masszaként kezelni a képeket. Érdekes az egyes művészek származása, egymásra gyakorolt hatása is, bár a fő cél az volt, hogy egy állandóan jelen lévő társadalmi problémát érvényes kijelentésként tudjunk megragadni, illetve bemutassuk a kortárs fotográfiai irányzatok gyökerét, a klasszikus szociofotót és a dokumentarizmust mint irányzatot.

- A klasszikus szociofotó virágzása óta eltelt hetven évben a befogadó nem vált érzéketlenné a szegénység képei láttán?

Székely Katalin: - Tény, hogy a magyar szociofotó az elmúlt negyven év támogatott műfajaként negatív felhangot kapott, ezért az emberek ódzkodnak tőle, másrészt eleve elzárkóznak a szegénység tényétől. Jellemző példa, hogy két éve, amikor egy holland forgatócsoport visszament Las Hurdesbe, és levetítették Buñuel filmjét, az ott lakók saját felmenőik nyomorát sem ismerték be. Modern kritikusok, így Allen Sekula azt is kifogásolták, hogy a múzeumi környezet elvonja a figyelmet a szociofotó tárgyáról. Hogy a képek végül mennyire hatásosak, a látogatók döntik el.

Válságjelek - Luis Buñuel, Walker Evans, Theo Frey, a hollandiai arbeidersfotografen, Kálmán Kata és mások

Ludwig Múzeum

Nyitva: szeptember 20-ig