Vizuál

Változtatások az NKA-nál

2012.09.19. 14:08
Ajánlom
A Nemzeti Kulturális Alap végül 200 millió forinttal támogatja az artmozikat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyét pedig a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át - ismertették a szeptember 14-i sajtótájékoztatón.

2012-ben csaknem 200 millió forintot fordít az artmozik támogatására a Nemzeti Kulturális Alap, amelynek idei bevételei várhatóan jelentősen meghaladják a tervezett összeget. Az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma öt témában ír ki pályázatot az artmozik számára: magyar és európai artfilmekből összeállított sorozatok, filmhetek támogatására 80 millió, filmklubok támogatására 10 millió, infrastrukturális fejlesztésekre 20 millió, a digitális átállás támogatására 35 millió, koprodukciós és külföldi artfilmek forgalmazására 50 millió forintot szánnak - jelentette be a kollégium vezetője az alap szeptember 14-i sajtóreggelijén. "Az NKA pályázata az utolsó utáni pillanatban jött" - hívta fel a figyelmet Bakos Edit, emlékeztetve: a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszüntetése után sem a mozik, sem az artfilmek forgalmazói nem részesültek támogatásban, így számos artmozi bezárt vagy profilt váltott. Hozzátette: az alap további 100 millió forintot szán filmszakmai rendezvényekre, ebből a keretből az artmozik szintén részesülhetnek.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, az NKA alelnöke hozzátette: a minisztérium is dolgozik az artmozi-hálózat megmentésén, további forrásokat biztosítva. A hazai támogatásokból azonban elsősorban külföldi artfilmek részesülnek. Ezek eljuttatása a magyar nézőkhöz valóban fontos, de a feladat a viszonosság megoldása lenne; ezt a problémát kezelnie kell Andrew Vajna kormánybiztosnak - jelezte. Az államtitkár kiemelte, hogy jelenleg az elmúlt hatvan év legnagyobb horderejű változása zajlik a közgyűjteményi területen: október 1-jén például feláll a megyei levéltárakat is integráló Magyar Nemzeti Levéltár.

Kenyeres István az általa vezetett közgyűjteményi kollégium új támogatási rendszeréről számolt be. Elmondása szerint a kollégium három önálló szakterületet - múzeumok, könyvtárak, levéltárak - fog össze; ezeket azonban közös pályázatokon keresztül is próbálja közelíteni egymáshoz. Az NKA kiemelten támogatja például a digitalizációt, és tervbe vette egy közös közgyűjteményi portál létrehozását is, amely minden NKA segítségével digitalizált kultúrkincset bemutatna. A kollégium olyan európai tanulmányutakra is pályázatot hirdet, amelyek során a hazai közgyűjtemények vezetői megismerkedhetnek a nyugat-európai intézmények jól működő jövedelemtermelési gyakorlataival. Folytatódik a magyar vonatkozású műtárgyak hazahozatalát célzó Ithaka-program, és továbbra is kiemelt cél marad az egyházi és határon túli közgyűjtemények támogatása - sorolta Kenyeres István.

Bednanics Gábor, a Folyóirat-támogatás Kollégiumának elnöke arról tájékoztatott, hogy a héten megjelent legújabb pályázatuk, amely már nem tesz különbséget a kiadványok tematikája között, bizonyos altémák esetében pedig hosszú távú, hároméves programokat terveznek. Thimár Attila felidézte, hogy tavasszal indult az általa vezetett Könyvkiadás Kollégiuma új támogatási struktúrája: ebben már évente kétszer lehet pályázni, valamint az eddigi támogatási altémák mellett megjelent két új, a gyermek- és ifjúsági könyvek, valamint a felsőoktatási és szakkönyvek. L. Simon László az NKA új online pályáztatási rendszerét ismertetve elmondta, hogy augusztus 31-étől már kizárólag digitális formában lehet pályázatot benyújtani, ez jelentős megtakarítást hoz és gyorsabbá teszi a döntéshozatalt.

Az alap alelnöke elmondta azt is, hogy az NKA Bizottságának csütörtöki ülésén elfogadták valamennyi kollégium középtávú stratégiáját, valamint az eddiginél dinamikusabb, új arculatot is. Augusztus végéig 8,8 milliárd forint folyt be az NKA-hoz, így az az elmúlt két évtizedben soha nem látott összegű támogatást tud kiosztani 2012-ben. A miniszteri keretbe 375 millió forint többlet jut, valamennyi kollégium visszakapta a költségvetéséből zárolt összegeket, valamint összesen 474 millió forint szabad keret is marad - közölte L. Simon László.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a rövidesen megszűnő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyét a jogutódként létrehozandó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át, amelybe október 31-én a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is beolvad. Az új központ vezetője Cselovszki Zoltán lesz. Az új örökségvédelmi központtól a kormányhivatalokhoz kerülnek az építésügyi és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági feladatok - ismertette L. Simon László, majd hozzátette: az örökségvédelmi törvény módosítása után is a szervezetnél maradnak a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági ügyek, például a műtárgyak védetté nyilvánítása, kivitele, valamint a világörökségi funkciók, a határon túli örökség kezelése, a nemzetközi feladatok, a tudományos munka, az adat- és térképtárak, illetve a gyűjteményi funkciók. Megmarad az Előadóművészeti Iroda is, de nem az örökségvédelmi központ részeként, hanem a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságához kapcsolva.

A következő hetekben felálló hivatal önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szervként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alatt fog működni a KÖH jelenlegi székházában és vezetőjével, Cselovszki Zoltánnal - mondta az államtitkár. L. Simon László kifejtette: az örökségvédelmi rendszer átalakítása során a második lépés a széttagolt szervezetek egyesítése lesz, így október 31-ével a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) - az állami műemlékvagyont kezelő szervezet - beolvad a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központba. Mint elárulta, az Építőművészeti és Örökségvédelmi Kollégium ebből 65 millió forintos többletforrást kap olyan programokra, amelyek a műemlék- és örökségvédelem társadalmi elfogadottságát erősítik, míg például a Vizuális Művészetek Kollégiuma 200 milliós plusz kerettel gazdálkodhat idén.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál tűz

Kimentették a Notre-Dame festményeit

Az utolsó festményeket, 15 darab 17. századi képet is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A Notre-Dame lángjai

Ezt az egészet igazándiból sosem akartam megírni, de most olyan helyzetet teremtett az élet, hogy egyszerűen muszáj! 1992 nyarát Párizsban hédereltem végig egy cimbimmel, és ez megváltoztatta az egész életemet. Előtte ugyanis szerelmes voltam, utána meg már nem. Miközben állítólag Párizs a szerelmesek városa. Hát, nekem sikerült ezt is inverzben lehozni!
Vizuál Cannes 2019

A nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik Cannes

Jim Jarmusch zombifilmjével nyílik a 72. cannes-i fesztivál május 14-én. Visszatér és versenybe száll az Arany Pálmáért Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Terrence Malick és a Dardenne fivérek is, a zsűri elnöke Alejandro González Inárritu lesz.
Vizuál fényképTár

Róbert bácsi – jótevő vagy csaló?

A nagylelkű adakozót mindenki csak így ismerte Budapesten: Róbert bácsi. A városhoz tartozó egyik jellegzetes figura volt ő. Hogy ki is ő valójában, az már a kortársaknak is komoly fejtörést okozott, sőt rendőrségi nyomozás is volt az ügyben..
Vizuál interjú

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel.