December 7-én a látogatók vették észre, hogy valaki golyóstollal szemeket rajzolt Anna Leporszkaja 1932 és 1934 között keletkezett, Három alak című festményének arc nélküli figuráira – számolt be róla a The Art Newspaper Russia című lap. A kép a moszkvai Tretyjakov Galéria tulajdona, de a jekatyerinburgi Jelcin Központban szerepelt egy kiállításon. Bár a januári hírek szerint a rendőrség nem indított nyomozást, mivel a kár „nem jelentős”, a javítási költségek mindössze 250 ezer rubelt tesznek ki (körülbelül egymillió forintot), február 8-án már a Jelcin Központ igazgatója, Alexander Drozdov azt közölte a Novaja Gazeta újsággal, hogy mégis megindult az eljárás.
Már találtak is egy gyanúsítottat, egy biztonsági őrt, aki első napját töltötte a központban,
és könnyedén végre tudta hajtani a rongálást, hiszen ő volt felelős a kép biztonságáért.
Anna Leporszkaja 1900-1982 között élt, a festő Kazimir Malevics tanítványa, majd asszisztense volt. Három alak című festményét 74,9 millió rubelre (körülbelül 310 millió forint) biztosították. Bár a tinta behatolt a fehér festékrétegbe, szerencsére az elkövető nem fejtett ki nagy nyomást a képre, így azt teljesen helyre lehet állítani.
Fejléckép: Anna Laporszkaja megrongált képe, a Három alak (fotó/forrás: The Art Newspaper Russia)