Vizuál

Várják a jelentkezőket az Esterházy Art Award 2021 pályázatára

2021.04.20. 16:35
Ajánlom
A 2021. június 11-ig beérkezett pályázatokból a nemzetközi zsűri előreláthatóan 20 pályázót jelöl a díjra, akiknek Short List 2021 – Esterházy Art Award Magyarország címmel 2021. december 3-án nyílik kiállítása a Ludwig Múzeum –Kortárs Művészeti Múzeumban.

A kiállítással egybekötött díjátadó 2021. december 2-án lesz Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. A pályázat kiírója az Esterházy Privatstiftung. A magánalapítvány kulturális tevékenységének egyik fontos láncszeme az Esterházy Art Award odaítélése.

Földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Privatstiftung kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között. A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a hazai kortárs képzőművészet bevonása és támogatása a nemzetközi művészeti párbeszédbe.

A nyertesenként 5.000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független nemzetközi szakmai zsűri.

A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni. A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik a nagyobb méretű illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket illetve vázlatokat is elfogadnak.

A zsűri tagjai:

Sandro Droschl, a graz-i Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója
Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója
Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstiftung vezérigazgatója
Rieder Gábor PhD, művészettörténész, kurátor, az Artkartell művészeti igazgatója,
Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész, a BTM Budapest Galéria vezetője
Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója
Luisa Ziaja, a Belvedere 21 kurátora, Bécs

A pályázaton való részvétel feltételeiről és a díjazásról az Esterházy Privatstiftung oldalán lehet tájékozódni 2021. június 11-ig.

 

Fejléckép: Ludwig Múzeum –Kortárs Művészeti Múzeum

 

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.