Vizuál

Várkert Bazár - Egy lépéssel beljebb

2014.04.03. 14:50
Ajánlom
Átadták a Várkert Bazár megújult épületegyüttesét, amely a tervező Ybl Miklós 200. születésnapjára készült el és több mint 2000 négyzetméter kiállítási térrel gazdagítja a fővárost. L. Simon László, a beruházás kormánybiztosa elmondta: a második ütemben, augusztus 28-ig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem és a mélygarázs munkálatait, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját.

Az idei Ybl-emlékév egyik kiemelt eseménye a Várkert Bazár átadása. Elsőként az Ybl Miklós által tervezett részeket, második ütemben elkészülő neoreneszánsz kertet, az új építésű épületrészeket, a műemléki épületekben kialakítandó vendéglátó- és kereskedelmi egységeket, valamint az Öntőház udvart adják át. A rekonstrukció és fejlesztés az Európai Unió által társfinanszírozott támogatásból valósul meg az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Programja keretében.

A Budapest I. kerületében található neoreneszánsz stílusú Várkert Bazár 1875 és 1883 között Ybl Miklós tervei alapján épült és a kertek reprezentatív építészeti lezárását szolgálta a Duna felé. Az állítólag Erzsébet királyné kedvéért létrehozott épületegyüttes kiemelt műemlék, 1987 óta a világörökség része. A Várbazár közepén hat méter magas árkádos üzletsor húzódott, két szélén három lakóépületben a királyi testőrséget és a szolgaszemélyzetet helyezték el, emellett jeles művészek műtermei is voltak itt. Szobrait Fessler Leó és Huszár Adolf, falfestményeit Than Mór és Scholz Róbert készítette itt.

A Várbazár állaga már a múlt század elején romlásnak indult, a második világháborúban súlyosan megrongálódott. 1960-ban helyreállították, 1961-től a legendás Budai Ifjúsági Park működött itt. A parkot 1980-ban időlegesen bezárták, mert egy koncerten többen megsérültek, amikor leomlott a bejárathoz vezető lépcső kőfala. Az egyre romosabb, életveszélyesebbé vált parkban az utolsó koncertet 1984 szeptemberében rendezték, ezután még az állagmegóvásra sem jutott pénz. Az 1996-ban már a világ 100 legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolt Várbazár felújítására, hasznosítására több terv született.

A kormány 2011. november 8-án hozott határozatot a Várbazár rekonstrukciójáról és a budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről, valamint a budavári királyi kertek revitalizációjáról, a környék közlekedési problémáinak rendezéséről. A Várbazár és a budavári királyi kertek rekonstrukciója 2011 decemberében lett kiemelt projekt, vagyis megvalósításakor a külön jogszabályban meghatározott építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kellett lefolytatni. Az addig rendelkezésre álló 6,5 milliárd forint uniós pályázati forrást a kormány 2 milliárd forintos (szintén uniós, korábban meghiúsult fejlesztésekből megmaradt pénzekkel) egészítette ki.

A Várbazár megújításának miniszteri biztosa Zumbok Ferenc lett, aki később kormánybiztosként dolgozott, 2013 októberében bekövetkezett halála után munkáját L. Simon László folytatta. Zumbok Ferenc kinevezése után adott egyik első nyilatkozatában úgy fogalmazott: a felújítás a rehabilitáció egyszerűbb része, hiszen a szükséges anyagi források és a szakemberek rendelkezésre állnak, sokkal nagyobb feladat élő funkciókkal megtölteni és önfenntartóvá tenni az Ybl Mikós tervezte komplexumot.

A megújult épületegyüttes megőrzi az Ybl Miklós által alkotott arculatot, ugyanakkor az új terek a mai építészet gondolkodása szerinti megfogalmazásban készülnek el. A vízhordó lépcső mellett mozgójárdát terveztek, amely összekapcsolja az eddig elszigetelt Várat a Duna-parttal és "gyilokjárót" alakítottak ki, amely lehetővé teszi a palota körbejárását. Megépül egy 297 férőhelyes mélygarázs és szintén a föld alatt elhelyezkedő 900 négyzetméteres, kulturális rendezvényeknek otthont adó multifunkciós tér. A déli palotában korszerű kiállítótereket alakítanak ki.

A déli bazársor eredetileg különálló helyiségeit egybenyitják, innen lesz a föld alá süllyesztett rendezvényterem főbejárata. Az együttes középpontjában álló Gloriette alatt lehet bejutni a mélygarázsba, az északi bazársor egybenyitott termeiben hungarikum termékeket is bemutató eladóteret hoznak létre. Az északi Testőrpalota kiállítóhelyeknek és előadóteremnek ad otthont. Az északi Öntőház udvart fiatalos közösségi térnek szánják, amely szabadtéri kulturális rendezvények és gasztronómiai események helyszínéül is szolgál és vendéglátóhelyek is várják a látogatókat. A Várbazár kerti teraszán fekvő királyi kertek között lesz barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is. A tömegközlekedési kapcsolatot hajókikötő és villamosmegálló biztosítja. A munkálatok folyamán török- és középkori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is a felszínre kerültek, ezeket a Budapesti Történeti Múzeumban állították ki.

A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést 2012 májusában a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte. A közbeszerzési eljárást 2012 októberében írták ki, 2013 januárjában a nyertes Swietelsky-WHB konzorcium szerződhetett a Várgondnokság Nonprofit Kft.-vel és az I. kerületi önkormányzattal. Az állványzatot 2013 október közepén távolították el, ekkor lett kívülről látható az épületegyüttes végső formája. A rekonstrukció folyamán elsődleges szempont volt, hogy az épület legapróbb részleteit is megőrizzék és helyreállítsák, ahol ez nem volt lehetséges, korabeli fotók és a helyszínen begyűjtött maradványok alapján dolgoztak a restaurátorok.

L. Simon László, a beruházás kormánybiztosa a csütörtöki átadón köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy nem hagyta veszni a műemléket, az uniónak a megújításhoz szükséges anyagi támogatásáért, a restaurátoroknak, a tervezőknek és a kivitelezést elvégző cégeknek. Elmondta: a beruházás második ütemében, augusztus 28-ig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem és a mélygarázs munkálatait, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját. A beruházást Orbán Viktor miniszterelnök adta át.

A megnyitó alkalmából ünnepi műsorral készültek a szervezők a közönségnek, akik a Várkert Bazár homlokzata előtt, a teljes hosszában lezárt Lánchíd utcáról, valamint kivetítőkön nézhették a programot. Az ünnepi műsorban közreműködött mások mellett Danis Lídia színművész, Kokas Katalin hegedűművész, Miklósa Erika operaénekes, Sebestyén Márta népdalénekes, az Experidance Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara, a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett és a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar is. A sok száz érdeklődő közül a rendezvényre többen magyar zászlókkal és transzparensekkel érkeztek.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Csak egy közös ügy létezik” – Beszélgetés Dinyés Dániellel

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az Art is Business Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.
Klasszikus

Szerb győzelem, magyar második hely a Bartók Világversenyen

A 24 éves Veljko Nenadić kapta az első díjat a 2022-ben komponistáknak meghirdetett megmérettetés gálaestjén, műve szerepel majd a jövő évi, hegedűsöknek szóló forduló választható darabjai között is. A második díjat Thomas Kornél kapta.
Klasszikus

Andrés Orozco-Estrada lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb zongoraversenye és szimfóniája, valamint egy varázslatos nyitány is felcsendül a Budapesti Fesztiválzenekar és a kolumbiai sztárkarmester, Andrés Orozco-Estrada decemberi koncertjein.
Vizuál

„Mindig rólunk van szó” – Hegedűs D. Géza a Néprajzi Múzeum kiállításáról

Európa egyik legkorszerűbb múzeumépülete, az idén felavatott Néprajzi Múzeum első, időszaki kiállítása a Megérkeztünk című tárlat. A legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig Hegedűs D. Géza színművész „kalauzolja” a látogatókat audio idegenvezetés formájában.
Plusz

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance Oscar-díjas énekes-dalszerzője

63 éves korában elhunyt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője – számolt be róla a BBC News.Az amerikai színésznő és énekesnő az 1980-ban bemutatott Fame című film főcímdalával is sikert aratott, de sokan ismerték meg a Flashdance című produkció dalszerző-énekeseként is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Háborús női történet nyerte a 20. Anilogue nagydíját

November 26-án a Toldi moziban tartották az idén huszadik évét ünneplő Anilogue filmfesztivál díjátadó gáláját. Az ezer eurós pénzjutalommal is járó fődíjat a szlovén Špela Čadež Steakhouse című filmje nyerte, amely egy kölcsönösen bántalmazó viszony hullámvölgyeibe nyújt betekintést.
Vizuál interjú

„Mindig rólunk van szó” – Hegedűs D. Géza a Néprajzi Múzeum kiállításáról

Európa egyik legkorszerűbb múzeumépülete, az idén felavatott Néprajzi Múzeum első, időszaki kiállítása a Megérkeztünk című tárlat. A legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig Hegedűs D. Géza színművész „kalauzolja” a látogatókat audio idegenvezetés formájában.
Vizuál hír

Ifjúsági nagydíjat nyert Tallinnban Szakonyi Noémi Veronika filmje

A nyílt örökbefogadás témáját dolgozza fel a Hat hét című film, amely a tallinni zsűri indoklása szerint sikeresen megtalálta a fiatalság hangját, a rendező munkája pedig elképesztően empatikus. További két magyar alkotást is méltattak a rangos Észak-Európai seregszemlén.
Vizuál hír

Több mint harminc Yoko Ono-alkotás szerepel a Nemzeti Múzeum új tárlatán

Megnyílt A háborúnak vége! Ha akarod – Tribute to Yoko Ono című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A jegybevételből származó nyereséget a múzeum az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítja majd.
Vizuál beszámoló

Szellemidézés a mezőszemerei kertek alján – Hamarosan nyílik Bukta Imre új kiállítása

Külön erre az alkalomra festett képek, installációk és videómunkák fogadják a látogatókat Bukta Imre Műveljük kertjeinket! című átfogó tárlatán, amely kétségkívül az év kiállítása. A több mint ezer négyzetméter alapterületű Godot Kortárs Művészeti Intézetben (GICA) rendezett tárlat november 27-én nyílik.