Vizuál

Varsóban és Sitgesben is magyar filmeket díjaztak

2023.10.16. 10:40
Ajánlom
Moldovai Katalin három díjat is bezsebelt első nagyjátékfilmjével a Varsói Filmfesztiválon. Madarász Istit Sitgesben elismerő oklevéllel méltatta az „Új víziók” program zsűrije, a legjobb animációs film díját a cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a Varázsfény című alkotás nyerte. 

Magyar filmesek munkáját díjazták a hétvégén a nemzetközi szakmai zsűrik régiónk A-kategóriás seregszemléjén Varsóban, valamint a zsánerfilmek legnépszerűbb fesztiválján a spanyolországi Sitgesben is – adta hírül a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A 39. Varsói Filmfesztiválon volt látható Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő, amely az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült.

Az alkotás elnyerte a szemle fődíját,

a filmkritikusok nemzetközi szervezete, a FIPRESCI díját, valamint a szervezet fiatal filmes újságírókból álló Young FIPRESCI zsűrijének díját is.

A megtörtént eseményekből kiinduló film egy irodalomtanárról szól, akit az egyik szülő váratlanul feljelent két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine testi-lelki kapcsolatáról szóló film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. A főszerepekben Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes látható. A forgatókönyvet Palóczi Zita és Moldovai Katalin jegyzi. Az operatőr Táborosi András volt, a vágó Soltész Orsolya, a zenét pedig Cári Tibor szerezte. A film november 2-től lesz látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Október 14-én ért véget az 56. Sitges Nemzetközi Filmfesztivál, ahol Madarász Isti Átjáróház című filmjét az „Új víziók” program zsűrije elismerő oklevéllel méltatta. A fantasztikus-romantikus vígjáték a Filmintézet támogatásával Rujder Vivien és Bárnai Péter, Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet főszereplésével készült, és megtekinthető a FILMIO-n. Forgatókönyvét Veres Attila írta, az operatőre Garai Gábor volt, a zenéért Pacsay Attila felelt, producere Muhi András és Ferenczy Gábor volt.

tomi_polli_es_filmfabriq-103334.jpg

Jelenet a Tomi, Polli és a Varázsfény című filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

A sitgesi fesztiválon a legjobb animációs film díját nyerte el a Filmintézet támogatásával készült Tomi, Polli és a Varázsfény című cseh-szlovák-magyar koprodukciós családi mesefilm. A stop-motion technikával készült bábanimáció Filip Pošivač cseh rendező első mozifilmje, vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjamin, zeneszerzője Balázs Ádám volt. A Tomi, Polli és a Varázsfény koproducere Osváth Gábor, a filmet a hazai közönség december 21-től láthatja a Vertigo Média forgalmazásában.

Fejléckép: Az Elfogy a levegő című film alkotógárdája a 39. Varsói Filmfesztivál díjátadója után (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.
Vizuál hír

Mundruczó Kornél életműdíjat kap a palicsi filmfesztiválon

A szervezők közleményükben Mundruczó Kornélt a kortárs magyar film egyik legjelentőseb alkotójának nevezték. A szemlén szintén kitüntetik Rados Bajic szerb színészt. 
Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.