Vizuál

Vastag porréteg alól bukkant elő az értékes Rubens-festmény

2020.07.07. 10:25
Megosztom
A flamand mester maga készítette azt az alkotást, amely július végén kerül kalapács alá Londonban.

Az Egy hölgy portréja című festmény 2,5-3,5 millió fontot (970 millió - 1,3 milliárd forintot) érhet a Sotheby's szerint. Anonimitását őrző jelenlegi tulajdonosa nagy haszonra tehet szert, mert ő az alkotást 2017-ben csupán 65 ezer fontért (25 millió forintért) vásárolta.

Korábban 139 éven át egy család gyűjteményében volt a kép, amelyről akkoriban úgy vélték, hogy bár Peter Paul Rubens (1577-1640) flamand festő műhelyéből származik, valószínűleg egy segédje festette a mester felügyelete mellett.

Az aukciósház szakértői azonban megtisztították a meglehetősen piszkos festményt az évszázadok alatt keletkezett lerakódásoktól.

Ekkor vált láthatóvá ez a "meglehetősen csodálatos" Rubens-kép - közölte Andrew Fletcher, a Sotheby's régi mesterek festményeire szakosodott részlegének vezetője. A valódiságát bizonyítja Fletcher szerint többek között az, hogy az alkotási folyamat során a festő többször hajtott végre változtatásokat.

Ez az egyik dolog, amely segít bizonyítani, hogy a kép eredeti, nem pedig szolgai másolat

- mondta. Át van dolgozva a háttér, a nő vállait is utólag festették szélesebbre, kezénél is végrehajtott változtatásokat Rubens. A szakértők infravörös kamera segítségével fedezték fel az apró részleteket a képen. Fletcher elmondta, hogy a portrét 1902-ben még Rubens alkotásaként állították ki a londoni Royal Academyben. Ezt követően azonban valamiért feledésbe merült a festmény eredete.

A szóban forgó festmény ide kattintva megnézhető.

Fejléckép: Pieter Paul Rubens: Önarckép (1630k) forrás: Getty Images Hungary

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Kapcsolódó

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Profin és gyakran ironikusan vegyítette munkáiban más mesterek stílusjegyeit, megújította az egyházi festmények nyelvét és még a flamand kárpitművészet felélesztésére is maradt ideje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.