Vizuál

Vaszary- és Aba-Novák-remekművek a Kieselbach Galéria aukciós kiállításán

2022.05.11. 11:30
Ajánlom
A külföldről hazatért Aba-Novák-főmű, és Vaszary franciás modernizmusa is a legvágyottabb gyűjtői csemegék közé tartozik, így több kép is esélyes arra, hogy jóval százmillió forint fölött találja meg új tulajdonosát. A Kiselbach Galéria legújabb aukciós válogatása május 23-ig látható.

A Kiselbach Galéria soron következő, 68. aukciójához tartozó kiállítás egyik csúcsműve a több mint százmilliósra taksált, exkluzív Vaszary János-kép, a Kertben, valamint a kalandos úton külföldről hazakerült Aba-Novák Vilmos-tájkép. A 235 művet felvonultató aukciós anyagból mindenképpen említést érdemel gróf Batthyány Gyula két képe is, az 1913-as Hárem és az Esernyős dáma.

Aba–Novák Vilmos és Lollobrigida

Az aukciós válogatás egyik legnagyobb szenzációja Aba-Novák Vilmos Róma melletti kisváros (Subiaco) című alkotása, amely egy jelentős külföldi magángyűjteményből került haza kifejezetten a Kieselbach Galéria májusi árverésére. Az 1930-ban készült, méretével is kiemelkedő festmény az egész életmű egyik legismertebb és legtöbbször reprodukált darabja: jelentőségét mutatja, hogy 1930-ban a Velencei Biennálé magyar pavilonjának fő helyére került, sőt képeslapot is kiadtak róla.

Aba-NovakSubiaco-110217.jpg

Aba-Novák Vilmos: Róma melletti kisváros (Subiaco), 1930 (Fotó/Forrás: Kieselbach Galéria )

Subiaco egy Rómától nem messze, keletre fekvő középkori kisváros, a lélegzetelállító tájképi részletet ábrázoló kompozíció különlegessége, hogy ezt Aba-Novák Vilmos barátja, a szintén római iskolás Patkó Károly is megfestette. A város nem mellesleg Gina Lollobrigida szülővárosa, igaz, a kép megfestésekor - 1930-ban – ő még csak hároméves volt és boldog gyermekkorát élte itt három másik leánytestvérével.

Aba-Novák képe 1944 után több mint 50 évre eltűnt, végül egy nyugati magángyűjteményből került vissza újra Magyarországra.

A Patkó Károly -féle Subiatico kép hosszú évek óta az egyik legjelentősebb magyar vállalati gyűjteményt, az MKB Bankét gazdagítja és ha Aba-Novák alkotását itthon lehetne tartani, azaz magyar gyűjtő vásárolná meg, a két említett, egyaránt 92 évvel ezelőtt megszületett és a közös itáliai tanulmányút emlékét őrző remekmű egy leendő kiállításon talán végre találkozhatna egymással.

A négy legmagasabb becsértékű kép

82. tétel | Márffy Ödön (1878–1959): Zebegény „Lelátás a műteremből” (Táj kéménnyel, Zebegényi téglagyár),1910 körül - Becsérték: 120 000 000 – 160 000 000 Ft
33. tétel | Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955): Műtermi csendélet, 1910-es évek közepe - Becsérték: 80 000 000 – 130 000 000 Ft
40. tétel | Vaszary János (1867–1939): Parkban, 1933 körül Becsérték: 80 000 000 – 130 000 000 Ft
68. tétel | Aba-Novák Vilmos (1894–1941): Róma melletti kisváros (Subiaco), 1930 - Becsérték: 65 000 000 – 95 000 000 Ft

Vaszary János és a franciás magyar modernizmus ikonja

Ha van kép, amely egymagában képes megidézni alkotója, sőt az egész korszak modern festészetét, az Vaszary János1933 körül festett Parkban című alkotása. A légies könnyedséget, a rafinált eleganciát és a virtuóz festői technikát ötvöző kompozíció

a 20. századi magyar festészet talán legvágyottabb gyűjtői csemegéje.

Megkérdőjelezhetetlen kvalitása és idilli témája igazi, megunhatatlan otthon-képpé avatja, amely varázslatos hangulatot teremt minden enteriőrben. A Park-sorozat egyik legszebb darabja mindeddig egy neves pesti orvoscsalád generációkon átívelő gyűjteményét gazdagította, s most először kerül a műkereskedelembe.

A legszebb modern magyar tájkép

A magyar Vadak és a Nyolcak időszakát, az 1910 körüli pezsgő művészeti közeget idézi meg Márffy Ödön Zebegényi téglagyár című alkotása, a modern magyar festészet egyik legszebb tájképe. A Dunakanyar idilli táji környezetét az ipari épület geometrikus formáival ötvöző kompozíció mind méretével, mind művészi kvatlitásával felülmúlja a Magyar Nemzeti Galéria ikonikus Márffy-festményét, a Régi váci vám című kompozíciót.

Marffy-110147.jpg

Márffy Ödön: Zebegény „Lelátás a műteremből” (Táj kéménnyel, Zebegényi téglagyár),1910 körül (Fotó/Forrás: Kieselbach Galéria )

Cézanne és Matisse bűvöletében

Szintén a magyar avantgárd történetének leginspirálóbb, legizgalmasabb periódusát idézi meg Perlrott Csaba Vilmos Műtermi csendélet című alkotása. A modern magyar festészet egyik legkomplexebb csendélete igazi múzeumi rangú műalkotás, amely tökéletesen beilleszthető a kortárs nemzetközi művészet első vonalába. Egyszerre igazolja a magyar avantgárd franciás igazodását, Cézanne és Matisse megtermékenyítő hatását, valamint alkotója „otthonról hozott”, érzéki festőiségét.

PerlrottCsaba-110121.jpg

Perlrott Csaba Vilmos: Műtermi csendélet, 1910-es évek közepe (Fotó/Forrás: Kieselbach Galéria )

Festészet a jazz ritmusában

Az aukciós anyagban felvonuló másfél tucat Scheiber-kép között számos reprezentatív darab található, de mind közül a legizgalmasabb csemege a festő Revü című olajképe. Az 1920-as évek végén készült, a Délibáb című társasági lapban 1929 nyarán reprodukált kompozíció Budapest világhírű éjszakai életét, a fülledt bárok és zsúfolt éjszakai lokálok világát idézi meg. A kép igazi ritkaság: Scheiber nagyméretű, olajfestékkel készült, futurista stílusú kompozícióiból alig maradt meg néhány darab, de ezek közül szinte valamennyi nemzetközi rangú remekmű. A közel 30 évvel ezelőtt külföldre került és csak nemrég visszatért kép egyike az életmű legszebb darabjainak.

Az árverést gazdagon illusztrált, 520 oldalas katalógusalbum kíséri, a képek kiállítása május 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között tekinthető meg a Kieselbach Galériában. A galéria 68. aukcióját 2022. május 24-én, 18 órától a Hotel Marriott nagytermében rendezik meg.

Fejléckép: Vaszary János: Parkban, 1933 körül (forrás: Kieselbach Galéria)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Tükör

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan, és legfőképpen, miért indít háborút a mesterséges intelligencia ellen, pusztán egyetlen darab tükör segítségével. 
Vizuál hír

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.
Vizuál ajánló

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Vizuál ajánló

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.