Vizuál

Verseny a horogkereszt árnyékában

2015.08.03. 16:45
Megosztom
Az 1936-os berlini olimpia magyar zsidó sportolóiról nyílt kiállítás a Berlinben működő magyar nagykövetségen a 14. Európai Maccabi Játékok alkalmából.

A kontinens legnagyobb szabású zsidó sportversenye alkalmából Akinek a harang szól címmel rendeztek kiállítást azokról a magyar zsidó sportolókról, akik "a horogkereszt árnyékában" versenyeztek a náci Németország fővárosában. Legtöbbjük "odaveszett a shoában, de emlékük örökké él" - hangsúlyozta az augusztus végéig látogatható kiállítás megnyitóján Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció (EMC) elnöke.

Felidézte, hogy magyar zsidó sportolók 1936-ban vívásban is nyertek aranyérmet, és azt mondta: "hátborzongatóan csodálatos érzés", hogy 79 év után ugyanazon a helyszínen ismét magyar zsidók győztek az Európai Maccabi Játékok (EMG) vívóversenyén. Motti Tichauer elmondta, hogy a következő, 2019-es EMG megrendezésére a zsidó amatőr sport magyar szervezete, a Maccabi VAC Hungary is pályázik. Aláhúzta: "az EMC és én magam is biztos vagyok benne, hogy amennyiben a Maccabi VAC elnyeri a rendezés jogát, a magyar hatóságok minden lehetséges eszközzel támogatják majd a sportesemény megrendezését".

Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszédében egyebek között rámutatott, hogy a kiállítást azon a napon nyitják meg, amelyen 79 éve elkezdődött a berlini olimpia. A nem véletlen egybeesés révén "még erősebb a szimbólum, még erősebb a közös emlékezés" - emelte ki. 1936-ban "a magyar sport csodálatos sikereket ért el", hiszen először volt kétszámjegyű a megszerzett aranyérmek száma - egész pontosan 10 -, és a 10 aranyéremmel zárult olimpiák közül a berlini a legsikeresebb, mert sokkal kevesebb sportágban indult verseny, mint a későbbi olimpiákon, vagyis sokkal kevesebb lehetőség volt aranyat szerezni - mondta Deutsch Tamás.

A "magyar zsidó sportolók a magyar nemzet büszkeségére értek el hatalmas sikereket, magától értetődő természetességgel élték meg, hogy zsidó származású emberek, és nem volt talán életükben nagyobb boldogság annál, hogy magyar győzelmet tudtak aratni" - hangsúlyozta Deutsch Tamás. Hozzátette: emlékezni kell a múlt sikereire, hogy "minél boldogabb legyen a jelen, és minél gazdagabb a jövő, az a közös jövő, amelyről reméljük, hogy négy esztendő múlva Budapesten köszönthetjük majd Európa és a világ zsidó sportolóit a 15. EMG-n".

Az európai zsidó olimpiának is nevezett EMG-n Berlinben augusztus 4-ig 38 országból több mint 2300 zsidó sportoló méri össze tudását a bridzs kártyajátéktól kezdve a sakkon és a futsalon keresztül a vízilabdáig 19 sportágban. A magyar csapat a legnépesebbek között van, 57 fős. Az EMG-t először rendezik Németországban, a játékok helyszíne a berlini olimpiai park, amelyet a náci diktatúra idején építettek az 1936-os ötkarikás játékokra.

A helyszínválasztás a megbékélés üzenetét közvetíti, és elismerés Németország teljesítménye iránt, hiszen az országnak sikerült megváltoznia, és így "a holokauszt után csupán 70 évvel ismét virágzik a zsidó élet" - hangsúlyozta a napokban a 14. EMG nemzetközi sajtótájékoztatóján Alon Meyer, a házigazda Makkabi Deutschland elnöke.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Vizuál ajánló

Nemes Jeles László és Horvát Lili filmje is bekerült a III. BIFF programjába – íme az első címek

Az idei év nemzetközi fesztiválsikereivel tér vissza a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál október végén: itt vannak az első bejelentett címek a szemle kibővített programjából.