Vizuál

Veszélyben a Colosseum a római metrófiaskó miatt

2016.11.13. 18:54
Ajánlom
A 2000 éves Colosseum túlélt már villámcsapást, tűzvészt, földrengést, most mégis bajban van. A közelmúltban történt földrengések károkat okoztak a szerkezetében, viszont a római metróépítés pénzügyi problémái miatt most lehet, hogy nem lesz fedezet az azonnali rekonstrukcióra - írta meg a news.artnet.com.

Rómában sincs kolbászból a kerítés; a folyamatban lévő metróépítés nagyjából ugyanolyan problémákkal állítja szembe a várost és polgárait, mint azt mi is tapasztalhattuk a budapesti 4-es metró építésénél. Számolatlanul öntötték bele a közpénzt, mégsem haladt a megfelelő ütemben az építkezés, a határidők csúsztak-csúsztak, a városlakók pedig volt idő, amikor már szinte teljesen lemondtak a metró elkészültéről.

Colosseum (Forrás: Wikipédia)

Colosseum (Forrás: Wikipédia)

A város még 2014-ben négy millió eurót ítélt meg a Colosseum alapszerkezetének megerősítésére a közelben folyó metróépítkezés miatt. A pénz máig nem érkezett meg.

Múlt héten a város úgy döntött, hogy felszámolja a Roma Metropolitane-t, a céget, mely a metróépítésért felelős, mivel megállapították, hogy felesleges kiadásokkal terhelték az építkezést, magyarul pazaroltak. Most a Colosseum felújításáért felelős szakemberek aggódnak, mi lesz az összeggel, amit megítéltek az amfiteátrum megerősítésére.

A római városi tanács múlt pénteken megszavazta a metróvonal finanszírozásának szüneteltetését. A metrót 2007-ben kezdték építeni, akkor 2,2 milliárd eurós büdzsével. A tervezett 14 állomás helyett 3 új állomás készült el, a projekt költségvetése így is rekord magasságokba szökött; 3,7 milliárd lett.

Látogatható lesz a Colosseum arénája

Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.

Virginia Raggi, Róma polgármestere csalódottságának adott hangot, és a céget a közpénzek pazarlásával vádolta meg, valamint azt állította, hogy a rájuk bízott feladatot nem tudták elvégezni. Francesco Prosperetti, a Colosseum régészeti felügyelője elmondta;

A Colosseum nem várhat tovább. Mint állampolgár, nem szeretném, ha a metróépítés csúszna, de mint ennek a műemléknek a védője, nem mondhatok mást.

Prosperetti hozzátette; a Colosseum belső falainak lenne a legnagyobb szüksége a megerősítésre. A javítások sürgősek lennének, mivel a közelmúltban történt olasz földrengések következtében újabb repedések jelentek meg a falakon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

75 éve halt meg Csortos Gyula - PORTRÉ

Hetvenöt éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője. 
Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.
Vizuál

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Színház

Egy klasszikus és kortárs színházi társulat élete és hirtelen halála

Molière, Bulgakov, Szophoklész, Shakespeare művei, a szereplők improvizációi alapján készül és a jelen történéseire reflektál a Szentendrei Teátrum ősbemutatója, a Függöny. A rendező, Sardar Tagirovsky, arról is beszélt, hogy ami Molière korában történt, és ami most történik, aközött nincs nagy különbség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál portré

Az Apokalipszis most sztárja egy érsek után választotta nevét

Két évig még díszletmunkásként is dolgozott mielőtt Coppola filmje meghozta számára a sikert. Két fia követte őt a szakmában. Martin Sheen amerikai színész augusztus 3-án ünnepli 80. születésnapját. 
Vizuál ajánló

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.
Vizuál magazin

Angyalszív, Madárka, Evita - Alan Parker legjobb filmjei

Hetvenhat éves korában, július 31-én meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, akinek nevéhez olyan kult filmek fűződnek mint a Pink Floyd:Fal, az Angyalszív vagy az Evita.
Vizuál Film

75 éve halt meg Csortos Gyula - PORTRÉ

Hetvenöt éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője. 
Vizuál interjú

Fontos a fiatal művészek önmenedzselése

„Magyarországon, és persze a legkiemelkedőbb gócpontban, Budapesten a jelenkor művészetével, kultúrájával egy igen behatárolható közeg foglalkozik, és jár el kiállításokra, megnyitókra, előadásokra. Ismerjük egymást látásból, és ezek a személyes kapcsolódások gyakran felértékelhetik az alkotói produktumot” – mondta el Pócs Veronika művészettörténész, a MANK Galériában augusztus 2-ig látogatható kiállítás kurátora. Hozzátette: elengedhetetlen az önmenedzselés, sok energiát kell ebbe is fektetniük a fiataloknak. A 35 éven aluli művészek számára meghirdetett pályázat eredményeként létrejött szentendrei kiállítás munkáinak válogatásakor fontos szempont volt a sokszínűség.