Vizuál

Vészkijárat a végtelenbe

2011.01.05. 10:17
Ajánlom
Még egy bő hétig láthatók Szűcs Attila képei a Deák Erika Galériában.

A régi kis falvakban az ember két helyre térhetett be, ha azt akarta, hogy történjen vele valami: az egyik a templom, a másik a kocsma volt. Hasonló teher nehezedett a Jókai tér méltán híres vendéglátóhelyére és a Deák Erika Galériára, amelyek egymás szomszédságában kínáltak izgalmakat. Ősztől azonban már a Nagymező utcára nyílik a galéria bejárata, és bár csak néhány épülettel költözött arrébb, mégis nagy felelősség terheli azóta a Kiadó kocsmát.

Észben kell tartanunk ezt a változást, ha forraltbor helyett a puha ködök festőjének, Szűcs Attilának képeit fogyasztanánk szívesebben. A legújabb képek között találunk már ismerős, korábban is látott motívumokat, mint a vízparton sétáló férfiak vagy az emberalakok mellé rendelt csillogó lombkoronájú fák. Ezeket a fotóról kölcsönzött elemeket Szűcs viszonyítási pontoktól megfosztott, homályos térbe helyezi.

Újdonság, hogy feltűnnek a megszokott technikával készített, ugyanakkor a képről-képre következetesen egymásra épülő munkásságában meghökkentő devianciának számító, szöveges festmények. A sötét hátteréből felizzó EXIT feliratok átjárhatóságot sugallnak a képek terei között, mintha az almazöld úszógumit cipelő férfi a strandról bármikor dobbanthatna egy, a képkivágásból kicsúszott vészkijáraton át.

EXITS. Szűcs Attila kiállítása

Deák Erika Galéria

Nyitva: január 15-ig

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál tűz

Kimentették a Notre-Dame festményeit

Az utolsó festményeket, 15 darab 17. századi képet is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A Notre-Dame lángjai

Ezt az egészet igazándiból sosem akartam megírni, de most olyan helyzetet teremtett az élet, hogy egyszerűen muszáj! 1992 nyarát Párizsban hédereltem végig egy cimbimmel, és ez megváltoztatta az egész életemet. Előtte ugyanis szerelmes voltam, utána meg már nem. Miközben állítólag Párizs a szerelmesek városa. Hát, nekem sikerült ezt is inverzben lehozni!
Vizuál Cannes 2019

A nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik Cannes

Jim Jarmusch zombifilmjével nyílik a 72. cannes-i fesztivál május 14-én. Visszatér és versenybe száll az Arany Pálmáért Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Terrence Malick és a Dardenne fivérek is, a zsűri elnöke Alejandro González Inárritu lesz.
Vizuál fényképTár

Róbert bácsi – jótevő vagy csaló?

A nagylelkű adakozót mindenki csak így ismerte Budapesten: Róbert bácsi. A városhoz tartozó egyik jellegzetes figura volt ő. Hogy ki is ő valójában, az már a kortársaknak is komoly fejtörést okozott, sőt rendőrségi nyomozás is volt az ügyben..
Vizuál interjú

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel.