Vizuál

Victor Vasarely egyetlen unokája, Pierre Vasarely is ellátogat a Műtárgybefektetési Konferenciára

2023.10.09. 10:50
Megosztom
A november 7-én megrendezésre kerülő V. Műtárgybefektetési Konferenciára idén Budapestre érkezik Pierre Vasarely, a Fondation Vasarely alapítvány vezetője, aki új könyvét – Vasarely regényes évszázada – mutatja be apja és nagyapja életútjáról, személyes történeteivel kiegészítve azt. A rendezvényen a könyv dedikáltatására is lehetőség nyílik.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az esemény szervezői évről-évre törekednek a művészeti szcéna legavatottabb szakembereinek meghívására. A nemzetközi kapcsoltak kialakításának elősegítése érdekében a tavalyi évben Adriano Picinati di Torcello, a Deloitte Global Art & Finance tanácsadói vállalat koordinátora nyújtott kimagasló előadást az érdeklődők számára. A hazai, illetve nemzetközi szinten is meghatározó előadók hiteles képet kívánnak nyújtani a globális és hazai művészeti színtérről.

Az egész napos rendezvény részvevői professzionális előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket hallhatnak műkereskedelem és a műtárgyvásárlás témakörében.

A 2023-as rendezvény kulcsszereplője Pierre Vasarely, az op art és a kinetikus művészet atyjaként világhírűvé vált, pécsi születésű Victor Vasarely egyetlen unokája, aki művészettörténeti családregényét mutatja be a konferencia résztvevőinek.

PierreVasarely-104414.jpg

Pierre Vasarely (Fotó/Forrás: Műtárgy.com)

A Vasarely regényes évszázada című kötet a Fondation Vasarely ötvenedik évfordulójának évében, 2022-ben jelent meg magyarul. Könyvében Pierre nem antik szobrot farag nagyapjának Philippe Dana újságíró közreműködésével, hanem lüktető családtörténetet ír, amelyben a 20. század kis- és nagytörténelme kavarog, és amiben a művészi elit világa és a vasárnapi gyöngytyúk is elfér. A végeredmény az invenciózus mester, Victor Vasarely életének és munkájának története, az alkotóé, aki mindenben izgalmas lehetőséget talált.

VictorVasarely-104427.jpg

Victor Vasarely (Fotó/Forrás: Fondation Vasarely)

Victor Vasarely a 20. századi képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, az „optikai festészet”, azaz op-art legfontosabb alkotója. Művei mindenütt óriási sikert arattak, nemcsak a galériákban és kiállításokon, de a reklámiparban és a divatban, a populáris kultúrában egyaránt. Ebből a regényes életrajzból kiderül, honnan indult és hová jutott a pécsi születésétől, a felvidéki Pöstyénben töltött gyerekkortól a budapesti tanulóéveken át franciaországi letelepedéséig. Végigkísérjük a szegénységtől a gazdagságig, az ismeretlenségtől a világhírig, látjuk munka közben a reklámgrafikust és a feltörekvő alkotót.

A pikáns családi legendákból megismerjük szerelmeit, szenvedélyeit, és azt is megtudjuk, hogyan kapcsolódott össze életében művészet, üzlet és szerelem.

Mindemellett Pierre személyes emlékein keresztül tanúi lehetünk a művészcsalád konfliktusokokkal teli kiteljesedésének, illetve a mester francia vidéken eltöltött időskori körülményeiről, a gyerekek és az unoka felnövéséről egyaránt olvashatunk.

A szervező Műtárgy.com a konferencián mutatja be először a legdrágább élő és nem élő művészek rangsorát a legfrissebb A magyar művészek aukciós piaca kiadvány alapján. A kötet csaknem hatvanezer hazai és nemzetközi aukciós leütési ár alapján készült. A nem élő művészek rangsorában Victor Vasarely évek óta az első helyen áll, és idén sincs ez másként. Kimondhatjuk tehát, hogy a legdrágább nem élő magyar művész nem más, mint Victor Vasarely.

További részletek a Műtárgybefektetési Konferencia oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép:  Fondation Vasarely (Fotó/Forrás: Fondation Vasarely)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.