Vizuál

Vidékre költözhet több fővárosi székhelyű múzeum

2018.12.19. 12:20
Megosztom
A döntés érintheti a Természettudományi Múzeumot és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet is.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt héten az ATV-ben beszélt arról, hogy a kormány vidéken, egy nagy egyetemi városban hozná létre az új természettudományi múzeumot. Az Index információi szerint a költöztetés tervéről a múlt héten tájékoztatták a Magyar Természettudományi Múzeum vezetőségét és munkatársait.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében „a kormány egyetért az országos közgyűjtemények vidéki szerepvállalásának erősítésével” és kiemelten vizsgálja az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSzMI) "vidéki elhelyezésének lehetőségét" is – írta meg a hvg.hu-ra hivatkozva az Index.

bajor-121107.jpg

Bajor Gizi Színészmúzeum

A Bajor Gizi Színészmúzeum földszintjén a színháztörténeti múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki tárlatok jeles színházi eseményekről, kiemelkedő művészekről emlékeznek meg, míg az emeleten látható állandó kiállítás a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain vezeti végig a látogatókat.

A Petőfi Irodalmi Múzeum részeként működő intézmény központi épülete a Krisztina körúton található Áldásy-palota, de ide tartozik a Stromfeld Aurél utcai kiállítóhely, a Bajor Gizi Színészmúzeum is, amelyet Bajor Gizi egykori villájában alakítottak ki 1952-ben, Gobbi Hilda kezdeményezésére.

A részletes szakmai koncepció kidolgozásának határideje 2019. március 15., a pénzügyi és a koncepció megvalósítását segítő jogszabálymódosítási javaslatokat május 15-ig kell kidolgozni.

A hírrel kapcsolatban megkerestük az OSzMI vezetését, amint választ kapunk, frissítjük a cikkünket.

Fejléckép: Az OSzMI központi épülete

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Nemes Jeles László és Horvát Lili filmje is bekerült a III. BIFF programjába – íme az első címek

Az idei év nemzetközi fesztiválsikereivel tér vissza a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál október végén: itt vannak az első bejelentett címek a szemle kibővített programjából.
Vizuál ajánló

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Vizuál ajánló

Három történet Szlovéniából, amit érdemes lesz megnézni a Toldiban

Október 8. és 10. között rendezik meg a 10. Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényének programjában díjnyertes alkotásokat láthat a közönség. 
Vizuál ajánló

Valódi események, hiteles történetek – szeptember végén indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A mesterséges intelligencia térnyerésének korában hogyan maradhatnak relevánsak a múzeumok, és miként segíthetik az eligazodást? Ezzel a központi témafelvetéssel indul a szeptember 28. és november 15. között zajló 21. Múzeumok Őszi Fesztiválja.
Vizuál beszámoló

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.