Vizuál

Világító kocka úszik a Temzén

2016.09.14. 10:21
Ajánlom
Észak-koreai menekültek százai vettek részt annak a köztéri installációnak a megalkotásában, melyet múlt héten mutattak be Londonba, a Temzén, közel a Tate Modernhez. A szobor szeptember 30-ig lesz látható a Totally Thames fesztivál keretében - írta meg a theartnewspaper.com

A hét méter magas, kivilágított kocka formájú installációt Ik-Joong Kang, dél-koreai művész készítette. A kocka tetején egy gyerek szobra látható, aki egy világító "zseblámpát" tart a kezében. A művész az installációnak az Úszó álmok (Floating Dreams) címet adta.

A New Yorkban élő Ik-Joong azért tért vissza Dél-Koreába, hogy olyan rajzokat gyűjtsön, melyeket még a koreai háború idején (1950-53) Észak-Koreából elmenekülők rajzoltak. A menekültek tenyérnagyságú műveket készítettek, melyeken egy-egy gyerekkori emléküket rajzolták meg. A rajzokat aztán hanjikra, vagyis tradicionális koreai rizspapírokra nyomtatták.

                         

A projektben részt vevő menekültek egy-egy mondatát is megjelentette a művész a szobor mellett, például Hyosoup Hwang, 80 éves orvosét: "Egy nap szeretnék visszatérni abba a kórházba, amit még apám épített Északon. Olyan régen várok már Észak és Dél újraegyesítésére."

Ik-Joong elmondta; „minden résztvevő, akivel beszéltem, úgy sírt, mint egy gyerek, mert lelki szemeikkel látták magukat még gyermekként Észak-Koreában. A rajzok nagyon egyszerűek, de rendkívül erősek.”

A projekt a Totally Thames keretében valósult meg, és a koreai Egyesítési Minisztérium (Ministry of Unification) támogatta, mely a két ország újraegyesítésén ügyködik.

A két ország technikailag továbbra is háborúban áll egymással; igaz, hogy a koreai háborút egy 1953. július 27-én aláírt fegyverszünettel megakasztották, azonban békeszerződést nem írtak alá.

A művész egy másik politikailag érzékeny projekten is dolgozik; novemberben 15.000 rajzot készül bemutatni Pajuban, Észak-Korea demilitarizált övezetében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál múzeumok éjszakája

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.