Vizuál

Visszatérő témák és számadás – Szemadám György munkái a Pesti Vigadóban

2023.03.28. 09:35
Megosztom
Április 30-ig látható a 75 éves művész kiállítása, amely az alkotó elmúlt öt évben keletkezett munkáit mutatja be.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Kondor-Szilágyi Mária kurátor ajánlása szerint a Pesti Vigadó földszinti termében rendezett tárlat egyfajta számadás, az életút összegzése. Mégsem retrospektív, mert a munkák az elmúlt öt éven belül készültek,

mégis annak a szellemiségnek és azoknak a gondolatoknak a vizuális megjelenítése, amelyek a művészt egy életen át foglalkoztatták.

 „Visszatérő témákként megjelennek a madarak, Afrika, a Tarot világa, a nagyszülők békebeli és világháborús nehézségekkel teli élete. Ezek mellett reflektál barátok képeire és talált képekre is” – írta a kurátor. A kiállítást tizenhárom téma szerint osztották fel, amelyek között szerepelnek festmények, giclée nyomatok, dobozmunkák, objektek és szobrok is.

A Magyar Művészeti Akadémia oldala szerint Szemadám György így fogalmazta meg ars poeticáját: „Én a képzőművészet méltóságát eszközeinek viszonylagos szegényességében és »földhözragadt« kézműves-voltában vélem felfedezni, mert e meghatározottságai miatt talán e műfajban a legnehezebb felmutatni a szellemet az anyagban, ami minden művészet alapja." 

Szemadám

2023.03.03.-2023.04.30. 

Helyszín: Pesti Vigadó
Látogatható: szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között

További részletek és jegyvásárlás: ITT.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Szemadám György kiállítása a Pesti Vigadóban (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

 

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ember Márk megnyeri a lottót, de a feleségének nem szól – itt a Mázlista előzetese

Elkészült Zomborácz Virág új romantikus vígjátékának az első előzetese! A Mázlista közvetlen állami támogatás nélkül készült, és februárban érkezik a mozikba. Az alkotásban a magyar színjátszás számos kiválósága látható. Előzetes a cikkben!
Vizuál ajánló

Isteni műszak: Bodzsár Márk alkotásával folytatódik a Filmrendezők klubja

Szeptember 21-én 19 órától a Művész Mozi Buñuel termében láthatja a közönség Bodzsár Márk 2013-as alkotását a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket.
Vizuál hír

Szeged legemlékezetesebb biciklis fotóit keresi a Móra-múzeum

A múzeum egy készülő kiállítás kapcsán hirdet felhívást: olyan szegedi, régi vagy új fotókat várnak, amelyek megmutatják a bicikli sokféleségét – legyen az közlekedési eszköz, munkaeszköz, sportszer vagy egyszerűen egy életérzés.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.