Vizuál

WAMP - Mutasd magad!

2014.08.01. 12:00
Ajánlom
Augusztus első hétvégéjén, vasárnap ismét WAMP designvásár az Erzsébet téren.

Bár az augusztus hagyományosan a pihenés hónapja, a WAMP idén sem megy szabadságra. A legmelegebb hónap első vasárnapján is több mint félszáz kiállítóval kerül sor Budapest legnépszerűbb design vásárára. A már ismert tervezők mellett új alkotók termékeivel is megismerkedhettek. Természetesen nem marad el a Hónap Designere díjazottjának megjelenése, s a WAMP rajongóinak szavazatai alapján ismét kiosztották a szervezők a Hónap Közönségdíjas Tervezője címet is.

Vadonatúj kiállítóként jelentkezik a Botanicus Budapest biotermékeket kínáló márka, amely a rózsa, levendula, körömvirág alapú bőrápolási termékek mellett saját készítésű élelmiszereket is kínál.  Divatrajongók figyelmébe ajánljuk a BiBe Jewelry finoman kidolgozott, minimalista hatást keltő, betonból készülő ékszereit és apró kiegészítőit, és a Csillag Faék-szer természetes anyagú, tapintásra késztető darabjait. Szintén új tervező a tavaly diplomázott Fejes Kriszta, aki saját fejlesztésű, egyedi technológiával kivitelezett bőrtáskákkal és más bőr kiegészítőkkel készül, valamint az Urban Sidewalker csoport, amely részletgazdag grafikákon mutatja be Budapest sokszínű, személyes arcát.

A Hónap Designere augusztusban Lantos Judit. Kerámiái letisztult, olykor humoros designtárgyak, s szívesen kísérletezik új, furcsa hatású mázak előállításával. Legújabb kollekciójában jellemzően egymással jól variálható használati tárgyak tucatjai szerepelnek, amelyek finom faktúrájukkal, elegáns pasztell tónusaikkal egy hétköznapi étkezést is különleges élménnyé tesznek.

Augusztus Közönségdíjas Tervezője a népszerű Lencsi Művek. Gerák-Bauer Ágota színes és vidám textilfigurákat, nyulakat, mackókat, békákat és cicákat, csecsemőknek készülő készségfejlesztő textiljátékokat, babalabdákat, és újabban lakberendezési kiegészítőket tervez és kivitelez. Erre a vásárra Ágota az évszak hangulatához illő hajós-tengerészes-virágos-színes textilekből varrt figurákkal jelentkezik majd.

A WAMP legközelebb szeptember 7-én jelentkezik Budapesten az Erzsébet téren.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Plusz

Fesztiválhangulatban a Falk Miksa utca

Május 18-án, szombaton újra sétálóutcává alakul a lipótvárosi Falk Miksa utca, a Falk Art Fórum Antik és Modern Művészeti Fesztivál idejére. Nyitott galériák, tárlatvezetések, tematikus séták, japán teaszertartás, koncertek, pódiumbeszélgetések színesítik a programot.
Vizuál

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál képregény

 KÉP-regény: Az ördög torka

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten a japán turistákkal kezdi.
Vizuál gyász

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.
Vizuál magazin

Nem szelfi

Nem minden önarckép szelfi, de minden szelfi önarckép.
Vizuál galéria

Ez a kedvenc pályázatunk egy „zöld”, környezetbarát Notre Dame megépítésére

Futurisztikus üvegtorony, napenergia és városi farm a rászorulóknak – ilyen lehetne a Notre Dame egy, az újjáépítésre pályázó mérnöki iroda szerint.
Vizuál magazin

Hitchcocknak köszönhetjük a Que sera serát

A napokban elhunyt Doris Day ikonikusá vált dala eredetileg Az ember, aki túl sokat tudott című film betétdala volt. A számot mindenki ismeri, – itthon Ahogy lesz, úgy lesz címmel Koncz Zsuzsa is énekelte – a háttértörténetéről azonban kevesen tudnak.