Vizuál

Wes Studi az első amerikai őslakos, aki tiszteletbeli Oscar-díjat kapott

2019.10.28. 11:20
Ajánlom
De David Lynch, Lina Wertmüller és Greena Davis is megkapta a magáét.

A szokásokhoz híven az Oscar-gálát megelőzve, a hollywoodi Ray Dolby Bálteremben megrendezett díszvacsorán adták át a tiszteletbeli Oscar-díjakat.

Cseszettül mesés ilyet kapni!

– ezekkel a szavakkal vette kézbe a Kormányzó-díjat, azaz a tiszteletbeli Oscart Wes Studi, az első amerikai őslakos, akit a díjjal kitüntetnek. A cseroki-amerikai színész a filmvásznon nem a szavak embere, gyakran inkább a tettei beszélnek. A Farkasokkal táncoló, Az utolsó mohikán és az Avatar filmek emlékezetes színésze azt mondta, úgy érzi, ideje volt, hogy ilyen hosszú mellőzöttség után egy indián őslakos amerikai is megkapja az Oscar-díjat.

David Lynch vitathatatlanul korunk egyik legnagyobb hatású rendezője, aki egész életében megmaradt független, szerzői filmesnek. Az elefántember, a Kék bársony, a Twin Peaks és a Mulholland Drive rendezője még soha nem nyert Oscart – ami inkább a díjra, mintsem az alkotóra vet rossz fényt –, igaz, háromszor is jelölték rá.

A gála kiemelt figyelmet szentelt a női egyenjogúságnak és a kisebbségek helyzetének a filmiparban.

A díjátadón Lina Wertmüller olasz rendezőnő szintén tiszteletbeli Oscar-díjban részesült. Köszönőbeszédét Isabella Rosellini tolmácsolta, aki elmondta: a rendezőnő azt szeretné, ha a díjat ezentúl nem Oscarnak, hanem Annának neveznék. Wertmüller első nőként kapott jelölést 1976-ban a rendezői Oscar-díjra, szubverzív filmjeire (Pasqualino Settebellezze, Véres föld, Camorra - A nápolyi kapcsolat, Ninfa plebea,
Szombat, vasárnap és hétfő)
jellemző a szatirikus hang, a társadalmi kommentár és a szexualitás kendőzetlen bemutatása.

A 63 éves Geena Davis (Aranyoskám, Az alkalmi turista, Thelma és Louise) a Jean Hersholt Humanitárius-díjat vehette át kiemelkedő emberbaráti tevékenységéért. A színésznő hosszú ideje küzd a nők egyenjogúságának eléréséért a médiában. A Thelma és Louise egy nemzedék meghatározó filmje, és a színésznőt sokszor megkörnyékezik rajongók, akik elárulják, hogy a főhősök nyomába erednek, és megteszik ugyanazt az utat. "Ilyenkor megkérdezem tőlük, hogy tényleg? Melyik részét? Amikor megöljük a fickót, vagy amikor magunkat öljük meg?"

Az estét az amerikai filmakadémia augusztusban hivatalba lépett új elnöke, David Rubin nyitotta meg. Bejelentette, hogy az akadémia régóta várt múzeuma 2020-ban nyílik meg.

(Variety)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.
Vizuál ajánló

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.
Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Vizuál ajánló

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.