Vizuál

Yoko Ono Kívánságfája és Dunán úszó LED-fal Szentendrén

Art Capital
2018.06.11. 14:15
Ajánlom
Huszonnégy tematikus kiállítás egy mindössze három kilométer átmérőjű körben, 52 művész, 136 program várja a közönséget Szentendre belvárosában.

Ahogyan tavaly és tavalyelőtt, a projektet ismét egy képzőművész nyitja meg: a Képtárban kiállító, dél-afrikai Mohau Modisakeng. A téma ezúttal a kert ideája, a 2018. évi Art Capital címe: Az Édenkert nyomában. A hazai alkotók mellett – többek között – Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Svájcból, Belgiumból, Spanyolországból, Romániából, Hollandiából, Macedóniából, Olaszországból és az USA-ból is érkeznek művészek a Duna-pari kisvárosba.

TimEitelSzerzetesek-140139.jpg

Tim Eitel: Szerzetesek (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)


A képzőművészet mellett ezúttal is gazdag irodalmi progarmot kínál a fesztivál – Závada Péter, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Nádasdy Ádám, és Térey János is önálló felolvasó-estet tart az Art Capitalon,

Nádas Péternek pedig köztéri fotókiállítása nyílik a városban.

Ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a film. Ingyenes vetítések lesznek a Dunán (egy hajón) felállított hatalmas ledfalon: Ruben Östlund, Wim Wenders, Julian Riberio Salgado, Jim Jarmusch és Michael Haneke új filmjei mellett megnézhetjük Pálfi György Final cut című művét és Bódy Gábor klasszikusát is, a Nárcisz és Psychét, valamint a Psyche és Nárciszt. A június 9-i megnyitó egyik különlegessége Gergye Krisztián nagyszabású térinstallációja és performansza volt a Duna-parton. 

ImreMariann3-140135.jpg

Imre Mariann (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

"Szentendre néhány évvel ezelőtt még Csipkerózsika-álmát aludta, az Art Capital azonban segít abban, hogy az évszázados művészeti hagyományokra építve újra képzőművészeti fővárossá váljon" - mondta a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere. Gulyás Gábor, az Art Capitalt szervező Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója az idei programból kiemelte Mohau Modisakeng kiállítását. A dél-afrikai művész 2017-ben a Velencei Biennálén mutatta be Passage (Átkelő) című videoinstallációját, amely most a Szentendrei Képtárban lesz látható.

Shot03_0046EDIT_atkelo_5-133622.jpg

Mohau Modisakeng: Átkelő (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

Az Art Capitalra számos új mű készül; köztéri munkák, önálló művészeti projektek, kurátori kiállítások ugyanúgy szerepelnek a programban, mint az ezekhez kapcsolódó irodalmi és zenei programok, filmvetítések, múzeumpedagógiai foglalkozások - hangsúlyozta az FMC vezetője.

Yoko Ono Liverpool és a New York-i MoMa után most Szentendrén, a Fő téri Kmetty Múzeumban állít ki.

 

YokoOno_Bastet1988bronz-133739.jpg

Yoko Ono: Bastet (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

A tárlatra érkező munkái a nyolcvanas, kilencvenes évekből valók. A kiállítás részeként érkezik interakvít alkotása a Wish Tree, vagyis Kívánságfa. A 1996-ban készült alkotást Ono gyerekkori élményei inspirálták. Japánban a templomok udvarán álló fákra kötözik az emberek a kis cetlikre írt kéréseiket. Ugyanerre invitálja nézőit a művész. A fát a világ számos pontján kiállítottá már, és a rá kerülő kívánságokat – eddig több, mint egy millió érkezett – Yoko Ono összegyűjti és Kívánságkútban helyezi el. A Yes, You! (Igen, te!) című kiállítás a Kmetty Múzeumban látható, Kívánságfa pedig az épület előtti főtéren.

A kert nemcsak az Art Capital tematikájában jelenik meg, hanem kiállítási helyként is. A Kmetty Múzeum kertjébe az erdélyi Berszán Zsolt készített helyspecifikus objekteket, a Kovács Margit Kerámiamúzeum belső udvarában Rabóczky Judit első köztéri munkája lesz látható, a Barcsay Múzeum udvarába pedig Ionel Mihai alkotásaiból épül sajátos kert. Csurka Eszter, Nagy Barbara és Tóth Eszter köztéri munkáival a Bizottság-ligetben lehet találkozni, míg Mátrai Erik a Czóbel Múzeum udvarába készített öt méter magas kilátót.

 

Kilatas-MatraiErik-133656.jpg

Mátrai Erik: Kilátás (Fotó/Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

A Művészetmalomban már áprilisban megnyílt a Gerő László kortárs gyűjteményéből válogató kiállítás. Emellett most a macedón Zarko Baseski Asphyxia című tárlata, a nagyváradi egyetem képzőművész hallgatóinak munkái és egy Szűcs Attila, Yengibarjan Mamikon és Svatopluk Mykita műveit is felvonultató válogatás lesz látható, majd június 19-től itt kap helyet az Alapított Édenkert nemzetközi videoművészeti szemle is.

A pályáját fotóriporterként kezdő Nádas Péter Szentendréről a hatvanas években készített, ritkán látható felvételeit a szerb püspöki templom falán mutatja be az Art Capital. A fesztivál kísérőprogramjai június 24-ig tartanak, a kiállítások többsége azonban szeptember 2-ig megtekinthető. Az Art Capital teljes programja ide kattintva érhető el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Klasszikus

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.
Vizuál Ostrom

Magyar alkotó filmje is esélyes a Diák Oscarra

Kovács István Ostrom című diplomafilmje a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában jutott be a jelöltek közé.
Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Vizuál frida kahlo

Válaszolt a mexikói követség a Frida Kahlo-kiállítást ért támadásra

„Frida Kahlo: kommunista, trockista, de mindezek előtt, művész” – szögezi le David Nájera nagykövet a Magyar Időkben megjelent cikkre reagálva. A lapban támadott kiállítást már ez első héten tízezer látogató tekintette meg.
Vizuál british múzeum

Már a Húsvét-szigetekről is támadják a British Museumot

A Húsvét-sziget őslakos közösségei egy egyedülálló moai szobrot szeretnének visszakapni a múzeumtól. A szobrot a britek még 150 éve vitték el a Chile partjaitól 3500 kilométerre lévő szigetről, hogy Viktória királynőnek ajándékozzák.