Vizuál

Zárul az Újratervezés

2016.04.14. 13:44
Ajánlom
Tereskova rendhagyó tárlatvezetésével, a Grencsó-Benkő páros zenei improvizációival, katalógusbemutató kapcsán formálódó szakmai, de kötetlen beszélgetéssel, kirakatfestéssel és további izgalmas programokkal, vendégekkel várja a Modem a látogatókat április 16-án és 17-én, az Újratervezés című kiállítás finisszázsán.
Baglyas Erika és Lovas Ilona alkotása

Baglyas Erika és Lovas Ilona alkotása (Fotó/Forrás: Modem)

Az Antal–Lusztig-gyűjteményből összeállított, három emeletet betöltő tárlat az új struktúrában működő debreceni MODEM-Déri Múzeum első nagyszabású kiállítása volt. Ahogy neve is sugallta, új szemszögből mutatta be a legnagyobb magyar magángyűjteményt, illetve annak egy részét.

A mintegy 400 műből álló tárlatot a hagyományos képzőművészeti műfajok mellett (festmények, grafikák, plasztikák) installációk és videó-művek színesítik, ezen kívül népművészeti tárgyak felsorakoztatása árnyalja tovább a vizuális kultúra gazdag rétegeit és a gyűjtői magatartást.

Az Újratervezés által a debreceni múzeum visszakerült a kortárs művészeti térképre, a kiállítás pedig újra aláhúzta az Antal-Lusztig gyűjtemény múlhatatlan jelentőségét. Részletes kritikánkat itt olvashatja.

LT 295

LT 295 (Fotó/Forrás: Modem)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Petíció indult és tüntetést szerveznek a kulturális élet totális átszervezése ellen

Teljesen ellehetetlenítené a függetlenek működését, de a kőszínházak műsorpolitikáját is felülről irányítaná a kormány egy új törvényjavaslat szerint. Ennek megakadályozására szerveznek december 9-én tüntetést a fővárosi kőszínházak – emellett petíció is indult a törvényjavaslat elfogadása ellen. FRISSÍTVE
Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Színház

Újszínházi zaklatási ügyről ír a HVG

A lap úgy tudja, egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Keleti Éva: Csak én vagyok, meg a fényképezőgépem

Meg több teremnyi legendás magyar művész és egy csokornyi feltörekvő tehetség. És ami összeköti őket: Keleti Éva kamerája. A fotóművész retrospektív kiállításának december 10-i megnyitója előtt exkluzív tárlatvezetést tartott a Fideliónak.
Vizuál berlin

Az elegancia és az abszurd humor jegyében adták át az Európai Filmdíjakat

Az európai film legnagyobb ünnepéről számol be helyszíni tudósítónk Berlinből, ahol szombat este, a 32. Európai Filmdíj átadóján összegyűlt az európai filmes szcéna színe-java. A helyszín, mint mindig, az ezer nézőt befogadó Nyugat-Berlini színházépület, a Haus der Berliner Festspiele volt.
Vizuál hír

Megették a 120 ezer dollárt érő kiállítási tárgyat – egy banánt

Megette egy látogató Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt egy Miamiban rendezett kiállításon, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő 120 ezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian (Komédiás) című művét.
Vizuál képregény

KÉP-regény: A lovak meg a sirály

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, hogy milyen az, amikor teljesen mást akar lefotózni, mint ami végül megjelenik a képen.
Vizuál Film

Online elérhető magyar filmek (nem csak) külföldieknek

Mindig is meg akartad mutatni a külföldi ismerőseidnek, hogy miért jók a hazai mozifilmek? Itt a lehetőség!