Vizuál

Zavarba ejtően jó filmekkel jön a Skandináv Filmfesztivál

2021.10.27. 11:05
Ajánlom
A kilencvenes évek közepétől tart a skandináv mozi újjászületése, krimiben, társadalomkritikában, magánéleti krízisben a legerősebbek között vannak – fej-fej mellett a román újhullámmal. Premierekkel, Best of válogatással és dokumentumfilmekkel jön a 8. Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában. 

Az október 28. és november 3. között megrendezésre kerülő fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmeket vetítik az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek színesítik.

Premierek

Budapesten először a Skandináv Filmfesztiválon mutatják be a Q-ügyosztály sorozat ötödik filmjét, a Jussi Adler-Olsen bestselleréből, az Oscar-jelölt Martin Zandvliet rendezésében készült Hajtóvadászatot, amelyben Karl Mørck és Assad újabb döglött aktát igyekszik megoldani.

Szintén premier előtt lesz látható A boldogság íze a világsztár Nikolaj Coster-Waldau főszereplésével. A romantikus gasztro-történetben egy házaspár bármit megtenne, hogy koppenhágai éttermük megkapja a hőn áhított Michelin-csillagot.

Premier előtt vetítik a Sabayát, az idei Sundance filmfesztiválon rendezői díjat nyert dokumentumfilmet. A megrázó dokuban önkéntesek egy csoportja a szíriai al-Hol menekülttáborból igyekszik kiszabadítani olyan fiatal lányokat, akiket korábban szexrabszolgának hurcolt el otthonaikból az Iszlám Állam.

A Skandináv Filmfesztiválon premierként látható az év egyik legjobb dán alkotása, a kultrendező Anders Thomas Jensen Az igazság bajnokai című, korhatáros fekete komédiája Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas és Nicolas Bro főszereplésével.

A Skandináv Filmfesztiválon mutatkozik be a Charter, Svédország tavalyi Oscar-nevezettje a nemzetközi film kategóriában. Az alkotásban egy válást követően egy anya a gyermekelhelyezési per ítéletére vár, amikor hirtelen ötlettől vezérelve gyerekeit mintegy kirabolja Svédországból, és egy charter-járattal a Kanári-szigetekre utazik.

A dán történelem zűrzavaros időszakába kalauzol el az Amerikai emberünk, Ulrich Thomsen főszereplésével. A többszörösen díjnyertes történelmi filmben a második világháború kitörésekor Dánia amerikai nagykövete a szabad Dánia egyetlen igaz képviselőjének kiáltotta ki magát a nácik ellenében.

Különlegesnek ígérkezik A fagy előtt című dán történelmi dráma, amely az 1850-es évek vidéki Dániájában játszódik és egy öreg gazdáról és családjáról szól, akiket a tél beálltával az éhínség fenyeget. Szintén történelmi darab a norvég A király választása, amely 1940-ben játszódik, amikor a német fegyveres erők megszállják Norvégiát, és ultimátumot adnak a királynak: vagy megadja magát, vagy meghal. Egy másik norvég történelmi film, A tizenkettedik férfi a nácik elől menekülő norvég háborús hős, Jan Baalsrud elképesztő történetét meséli el. 1943-ban tizenkét norvég ellenállót fognak el a nácik egy honfitársuk árulását követően, s mindössze Baalstrud menekül el, aki a nácik után a zord északi téllel csap össze.

A svéd Aniara Harry Martinson Nobel-díjas svéd szerző tudományos-fantasztikus verses eposzának filmes adaptációja. Miután a Föld lakhatatlanná válik, az embereket átköltöztetik új hazájukba, a Marsra.

A dán Botok és kövek két fiatal, határokat feszegető barátságát mutatja be; a norvég Sonja, a fehér hattyú pedig Sonja Henie-ről szól, aki előbb megteremtette a modern műkorcsolyát, majd 1936-ban Hollywoodba megy, hogy mozisztár legyen.

Dokumentumfilmek

A 8. Skandináv Filmfesztivál programjában kiváló dokumentumfilmek is szerepelnek. Közülük az egyik legizgalmasabb minden bizonnyal a jegesmedvékről és sarkvidékről szóló norvég Queen without Land című díjnyertes darab; a The Man Who Played with Fire című svéd dokumentumfilm pedig a világhírű író, Stieg Larson örökségét és életművét mutatja be, aki a Millenium-trilógia révén vált nemzetközi sztárszerzővé.

Best of skandináv filmek

A Best of összeállításban többek között olyan korábbi skandináv sikerfilmekkel találkozhat a közönség, mint Thomas Vinterberg A kommuna című dán filmje; az izlandi fekete komédia, A fa alatt; a többszörös díjnyertes dán thriller, az Oscar-nevezett A bűnös. Újra látható lesz Hans Petter Moland svéd fekete komédiája Az eltűnés sorrendjében; és a rendező Ezüst Medve-díjas rendezése, a Lótolvajok; a kultrendező Anders Thomas Jensen dán fekete komédiája, a Férfiak és csirkék; és a nemzetközi bestsellerből készült, kétszeres Oscar-jelölt Az ember, akit Ovénak hívnak. A fesztiválon ismét műsoron lesz a Daniel című, megtörtént eseményeket feldolgozó dráma, amely Daniel Rye fotóriporterről szól, akit 398 napig tartott fogva az Iszlám Állam Szíriában.

A fesztivál együttműködő partnerei a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség, a Svéd Filmintézet, a Norvég Filmintézet, a Dán Filmintézet és a Skandináv Ház.

A fesztivál filmjei eredeti nyelven, magyar és/vagy angol felirattal láthatók.

8. Skandináv Filmfesztivál

Október 28. - november 3.
Art+ Cinema

Fejléckép: Az igazság bajnokai (forrás: Vertigo Média)

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

Kapcsolódó

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Petíció indult Vészabó Noémi Munkácsy-díjának visszavonásáért

Petíció indult annak érdekében, hogy vonják vissza Vészabó Noémi Munkácsy-díját, az aláírók szerint a kitüntetett „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző, amatőr festői életúttal rendelkezik.”
Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.