Vizuál

Zéró gravitás

2014.04.11. 15:15
Ajánlom
A Földről és a Holdról készült első fényképektől a távoli galaxisokról készült felvételekig a világűr régi és új fotóit bemutató tárlat nyílt csütörtökön Bécsben.

"A fényképezés forradalmasítja a csillagászatot" - mondta a kiállítás kurátora, Jay Belloli. A Westlicht Galériában kiállított mintegy 150 fotó legrégebbike még 1839-ben készült. "A csillagászoknak így több idejük lett tanulmányozni azt, amit láttak" - tette hozzá a kurátor, aki emlékeztetett, hogy azelőtt nem tudtak képeket cserélni, vagy tovább tanulmányozni egy jelenséget, mint ameddig az égbolton látható volt. Más volt viszont a helyzet például az 1882-ben Fokváros fölött lefotózott üstökös esetében.

Kezdetben voltak a szárazföldről készült fekete-fehér felvételek, a technika fejlődésével pedig megjelentek a világűrből készült fotók, majd a gyakran több gép több száz felvételéből álló panorámaképek. A Saturnusról és a gyűrűiről készült egyik kép például a Cassini űrszonda által 2006-ban készített több mint 130 felvétel kombinációja.

"Az űreszközök ma már felvételek ezreit küldik naponta a Földre" - mondta Belloli, aki szeretné a kiállítást a legújabb képekkel frissíteni. A bemutatott gyűjtemény legfrissebb darabjai 2012-ben készültek. Akárcsak a világűr meghódításának története, a világűrről készült fotóké is az emberiség történelmének egy-egy epizódját mutatja be, mint például az egész Földet bemutató felvétel, amelyet az utolsó Hold-misszió, az Apolló 17 legénysége hozott magával, míg korábban a Holdról készült fényképeken bolygónk csak részben volt látható.

"Eddig a felvételig nem volt elképzelésünk arról, hogyan néz ki bolygónk messziről" - mondta Jay Belloli. "Olyan fotókat igyekszem bemutatni, amelyek tudományos szempontból fontosak, de érdekes látványt is nyújtanak, és sokszor szerintem fantasztikusak" - fejtette ki az amerikai kurátor, a California/International Arts Foundation munkatársa, a május 25-ig Bécsben látható Völlig Losgelöst (Zéró gravitás) kiállítás kezdeményezője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Varázslat Szentendrén: Magyarországra érkezik a világhírű Harry Potter-kiállítás

A vilghírű Harry Potter: A Kiállítás következő állomása Magyarországon, Budapest mellett, Szentendrén lesz. A varázslatos tárlatnak a Green Event Hall ad otthont, a kapuk pedig 2026. február 6-án nyílnak meg látogatók előtt.
Vizuál hír

Kilenc napig Budapest volt a mozi fővárosa – díjátadóval zárult a II. BIFF

November 2-án adták át a II. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit: mások mellett Myriem Akheddiou, Oliver Laxe és Simón Mesa Soto is díjat nyert. A szervezők egy filmcímet már be is jelentettek a 2026-os szemle programjából.
Vizuál kritika

Mit ér a PR-maszlag, ha az emberrablók űrlénynek néznek? – Bugonia kritika

Jórgosz Lánthimosz új filmjében a konteóhívők legszebb álmait váltja valóra két férfi, amikor elrabolják a helyi multicég vezérigazgatóját, mert úgy hiszik, egy idegen civilizáció küldte ide. De vajon ki a hős és ki a gonosz ebben a történetben? Bugonia kritika. 
Vizuál ajánló

Menni vagy maradni? – a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubja

November 10-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Sándor Pál 1983-as klasszikusát, a Szerencsés Dánielt. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál interjú

Az igazság fénye a vásznon – portréfilm készült Koltai Jánosról

Az idén kilencvenéves színművész, festőművész, rendező, díszlettervező, Koltai János igazi reneszánsz ember. A polihisztorról Nagybaczoni Nagy Kati Még egy nyár címmel forgatott filmet, ennek kapcsán kérdeztük a rendezőt.