A kiállítás-sorozat szeptemberben a Zórád Ernőnek kedves Ipolyságon, gyerekkorának helyszínén indult, ahol a mai napig ápolják emlékét. Itthon elsőként a Tabán Helytörténeti Kiállítás és Dokumentációs Központ emlékezett meg a mesterről a Tabán Múzeumban október 14-én, majd a Budavári Önkormányzat ünnepélyes emléktábla-avatása következett október 16-án, a Csap utcában, Zórád Ernő egyik egykori lakhelyén.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban a grafikus irodalmi vonatkozású művei kerülnek bemutatásra (Jókai Mór és Krúdy Gyula illusztrációk, valamint a Tabán sorozat). A tárlat Kelecsényi László irodalomtörténész beszédével és Balogh József harmonikaművész közreműködésében nyílt meg október 17-én, az alapítvány nevében pedig köszöntőt mondott Zórád Katalin is. Az esemény egyben a programsorozat indítása is volt, így a kArton Galéria Privát Zórád című kiállítását is október 18-tól lehet megnézni.
Az események október 20-án folytatódtak a Várnegyed Galériában: Zórád Ernő örökké köztünk él címmel nyílt kiállítás a művész tiszteletére. A pestújhelyiek, újpalotaiak az ANNO művészéti hét keretein belül emlékeznek meg Zórád Ernőről november 18-tól, az Örökmozgóban november 26-án pedig egy hangulatos mese-diafilmvetítés részesei lehetnek a látogatók, ahol a diakockák figurái Bubik István és Szabó Gyula hangján kelnek életre.
Ünnepélyes záróakkordja lesz az ez évi kiállítás-sorozatnak december 4-én, Óbudán, a Krúdy Házban megrendezett Adventi Zórád Élménykiállítás: itt a család minden tagját megszólítva diafilmeket, képregényeket, Füles-rajzokat, Krúdy Kalendáriumot, Irodalmi Pantheont, akvarelleket egyaránt felvonultató Zórád életmű komplexen jelenik majd meg. A tervek szerint lesz karácsonyi koncert, mesesarok diavetítéssel, óriás kirakó Zórád-rajzokkal, tartós testfestés jellegzetes Zórád-figurákkal, rajz- és képregényiskola, karácsonyi ajándékkészítés és Krúdy hangulatát idéző lovaskocsikázás. Egy előadó est keretében az Irodalmi Pantheon képein ábrázolt írók, költők művei is megszólalnak majd neves színészek előadásában. A kulturális élményeken túl a kulináris élvezetekről sem feledkeznek meg a szervezők: forró teával, forralt borral és sült gesztenyével várják a vendégeket.
Zórád Ernő nevéhez számtalan festmény és grafika, vers- és könyvillusztráció, képregény és diafilm fűződik. Képregényei főként irodalmi művek adaptációi és történelmi vonatkozású munkák, amelyek széles körű műveltségének és gondos előtanulmányainak köszönhetően hiteles és részletes korrajzok is voltak. Számos könyvet illusztrált, főképp Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveit. Első önálló kiállítása már méltán elismert művészként, 1946-ban volt Budapesten, majd szerepelt a Magyar Képzőművészeti Kiállításokon - nem csupán grafikákkal, hanem elegáns anekdotizáló akvarellekkel, amelyek közül legismertebb sorozatában az 1930-as évek romantikus Tabánját örökítette meg.
Önálló kiállításai voltak még többek között a Derkovits Teremben (1960), a Csók István Galériában (1981), az Írószövetségben (1996), a Társalgó Galériában (2000), a kArtonban (2003), valamint az Aranytíz Kultúrházban (2010). Külföldön is többször kiállított csoportos tárlatokon, például Angliában, Dániában, Belgiumban vagy Olaszországban. Művei számos magán- és közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, szülővárosában, Balassagyarmaton és Ipolyságon, a Városi Képtárban. Munkássága elismeréseként 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjét, valamint Budavár Díszpolgárává avatták.
Az életmű kiállítás 2012-ben az ország számos pontján megjelenik, sőt a tervek szerint külföldre (Párizs, London, Berlin) is eljut majd.
A képíró Zórád - Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból
Petőfi irodalmi Múzeum - 2011. október 18. - 2011. november 17.
Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10:00-18:00
A privát Zórád
kArton Galéria - 2011. október 18. - 2011. november 25.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 13:00-18:00
Zórád Ernő örökké köztünk él
Várnegyed Galéria - 2011. október 20. - 2011. november 24.
Nyitva tartás: keddtől szombatig 11:00-18:00
Adventi Zórád Élménykiállítás
Krúdy Ház, Óbuda - 2011. december 4.