Vizuál

Zsigmond Emőke alakítja Jane Austent a BBC új dokumentumsorozatában

2025.06.10. 12:35
Ajánlom
Dramatizált jelenetekben, korabeli díszletek és ruhák között, nem utolsósorban az Örkény Színház színművészének alakításában elevenedik meg a brit közmédia új produkciójában a kétszázötven éve született Jane Austen. Zsigmond Emőke mellett további magyar művészek is felbukkannak a sorozatban. 

Kétszázötven évvel ezelőtt született a tizenkilencedik század egyik legnagyobb angol írója, Jane Austen. Az évforduló alkalmából a BBC Jane Austen: Rise of a Genius címmel háromrészes dokumentumsorozatot forgatott, amely a művész magánéletéből és az alkotás kulisszatitkaiból is sok mindent megmutat. Az újrajátszott, dramatizált jelenetekben korabeli díszletek és ruhák között láthatjuk Austent, akit nem más alakít, mint Zsigmond Emőke, az Örkény István Színház társulatának tagja – szúrta ki a Könyves Magazin, hozzátéve, a sorozatról megjelent kedvcsináló videókban két további magyar művész, Rujder Vivien és Jordán Adél is felbukkan.

A forgatási élményekről Zsigmond Emőke márciusban saját közösségi oldalán is posztolt egy videót.

Előző nyáron dolgoztam a BBC-vel, nagyon jó élmény volt, várom, hogy lássam

– írta a színművész.

 

A sorozat az író fennmaradt levelei alapján, az életmű és a korszak kutatóinak segítségével készült, számos kortárs író és színész bevonásával, mások mellett megszólal benne Helen Fielding, Candice Carty-Williams és Kate Atkinson, valamint több angol akadémikus és színész is, illetve Jane Austen életrajzi kutatója is szerepel a produkcióban.

Az alkotásról a The Guardian brit lap kritikusa is pozitívan nyilatkozott, Lucy Mangan kritikájában azt írta, a dokumentumsorozat maradéktalanul betölti a feladatát. „Biztos vagyok benne, hogy a közönség nagy részét arra ösztönzi majd, hogy egyenesen a könyvekhez forduljanak, és ismét gyönyörködjenek bennük.”

Fejléckép: Zsigmond Emőke (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Minden, amit tudni akart Mr. Darcy-ról

Kapcsolódó

Minden, amit tudni akart Mr. Darcy-ról

El tudja képzelni Elizabeth Bennett szerepében az indiai szépségkirálynőt, esetleg egy fogatversenyt a vőlegényekért, vagy Colin Firth Mr. Darcy-ja után önnek nincs tovább? Kulisszatitkok a Büszkeség és balítélet-adaptációkról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.