Budapestet hasonlították már élveteg asszonyhoz, mások szerint multikulturális olvasztótégely, a délutáni dugók idején pedig a legtöbbet szidott város az országban.
Kis Manó. Amilyen elbűvölő nevet kapott a Mai Manó Ház félemeleti galériája, annyira találót is. A mindenkori tárlat ráadásul egy könyvesbolttal osztozik a szobán.
Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát.
Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.