Zenés színház

Nem második Callas akart lenni, hanem önmaga – Sass Sylvia 70 éves

2021.07.12. 11:00
Ajánlom
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő 1951. július 12-én született zenész családban.

Édesanyja operaénekes és zenepedagógus, édesapja zenetanár volt, akik korán észrevették, hogy lányuknak abszolút hallása van. Két és fél évesen már Mozart stílusában írt zongoradarabot, kiválóan zongorázott (Bartók Allegro Barbarójával még versenyt is nyert), gyermekkorának meghatározó operaélménye Verdi Traviatája volt.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1970 és 1972 között két év alatt sajátította el az ötéves anyagot, Révhegyi Ferencné növendékeként.

A Magyar Állami Operaház színpadán 1971-ben, húszévesen debütált Frasquita szerepében (Bizet: Carmen), az intézménynek 1972 és 1979 között volt magánénekese. 1972-ben megnyerte a Magyar Televízió Kodály Énekversenyét, 1973-ban a szófiai énekverseny nagydíját, 1974-ben Moszkvában a Csajkovszkij Énekversenyen úgy lett második helyezett, hogy az első díjat nem adták ki.

sass4-153401.jpg

Sass Sylvia, Verdi: Othello (Desdemona), 1973. Csányi Jánossal (Fotó/Forrás: Az Operaház Archívuma)

Első nagy sikereit Puccini (Manon Lescaut, A köpeny, Angelica nővér, Tosca), Verdi (A lombardok, Traviata, Az álarcosbál, Don Carlos) és Bellini (Norma) operáinak drámai hősnőiként aratta.

sass_sz-153014.jpg

Sass Sylvia, Bellini: Norma (Norma), 1978. (Fotó/Forrás: Az Operaház Archívuma)

Pályája elején az operairodalom klasszikus olasz szerepei mellett számos Mozart- és Wagner-hősnőt is megformált, de elismerés fogadta alakításait kortárs magyar szerzők dalműveiben is (Szokolay Sándor: Sámson és Delila, Durkó Zsolt: Mózes). 1975-től már a nagyvilág leghíresebb operaházai - a londoni Covent Garden, a Grand Opera Paris, a Wiener Staatsoper és a moszkvai Bolsoj - közönsége ünnepelte, koncertezett a New York-i Carnegie Hall és a londoni Royal Festival Hall hangversenytermében, fellépett Japánban, Chilében, Venezuelában.

A legendás New York-i Metropolitan Opera színpadán 1977-ben José Carreras partnereként, a Toscában debütált, a szerepet pályafutása alatt csaknem száz alkalommal énekelte. A következő évben a milánói Scalában Plácido Domingo partnereként lépett színpadra a Manon Lescaut címszerepében, és számos alkalommal énekelte Bartók A kékszakállú herceg várában Judit szerepét.

Számára a legkedvesebb hősnő, akit életre keltett, Lady Macbeth, szerepálma pedig Richard Strauss műve, a Salome volt,

amelyet 1989-ben énekelhetett el a budapesti Operaházban, Kovács János vezényletével.

salome-153739.jpg

Sass Sylvia, Strauss: Salome (Salome) 1989. (Fotó/Forrás: Az Operaház Archívuma)

Negyedszázados operaénekesnői pályafutása alatt nemcsak elénekelte a rábízott feladatot, hanem erős színészi eszközökkel életre is keltette az általa megformált hősnőket. A kritika második Callasként ünnepelte, amire azt mondta, hogy ő az első Sass Sylvia. Minden idők talán legnagyobb hatású operaénekesnőjével 1976-ban, Leonard Bernstein közvetítésével találkozhatott személyesen, és tíz éve Párizsban a színpadon játszotta el Maria Callast Terence McNally Mesterkurzus című darabjában.

A könnyűzenébe való kiruccanásként Koncz Zsuzsával lemezre énekelte a Szabadság, szerelem című dalt, Nézz körül című albumán több külföldi popdal magyarul hallható.

Az operett és ő azonban nem találtak egymásra, szavai szerint ebben a műfajban úgy érezte magát, mint elefánt a porcelánboltban, noha néhány operettáriát felvettek vele a rádióban.

1993-ban lemezkiadót alapított Cant-Art néven, 1996 és 2000 között dalirodalmat tanított a budapesti Zeneakadémián. 1996-tól mesterkurzusokat tart és számos nemzetközi énekverseny zsűrijének volt tagja.

Énekesi hivatása mellett több mint négy évtizede fest.

Sokáig egyetlen képétől sem akart megválni, aztán egy galéria kérésére mégis kötélnek állt, műveit, amelyekből félszáznál több kiállítást szerveztek, azóta keresik a gyűjtők.

Több mint harminc lemeze jelent meg, amelyek között teljes operafelvételek és szólóalbumok egyaránt megtalálhatók. A Hungaroton gondozásában kiadott lemezei mellett a többi közt a Decca lemeztársasággal vette fel a Don Giovannit és A kékszakállú herceg várát Solti György vezényletével (partnere Kováts Kolos volt), a Philips lemezcéggel pedig Verdi Stiffelio című művét Lamberto Gardelli dirigálásával (az olasz karmesterrel az Operaházban, illetve több közös lemezen is együtt dolgoztak). Énekelt a Bajazzók, A kékszakállú herceg vára és Farkas Ferenc A bűvös szekrény című operájának tévéváltozatában is.

portre-154911.jpg

Sass Sylvia (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

Első könyve 2006-ban A belső hang címmel jelent meg, ezt követte 2009-ben a rajzait is tartalmazó Az álmok éneke, két évvel később Az angyalok bűvöletében, majd 2018-ban A szárny című könyve.

A 2016-os Anniversary Edition című kétlemezes kiadványa legkedvesebb dalait és színpadi szerepeit tartalmazza.

Művészi munkáját 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal és Székely Mihály-emlékplakettel, 1978-ban érdemes művészi címmel ismerték el. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "a világ legrangosabb operaszínpadain és koncertpódiumain egyaránt rendkívül sikeres, az operairodalom szinte minden fontos drámai szoprán szerepét felvonultató művészi pályája, valamint a fiatal tehetségek felfedezése és nevelése iránti elkötelezettsége elismeréseként". 2018-ban az Olasz Csillagrend lovagkeresztjét vehette át.

Fejléckép: Sass Sylvia (fotó: Várhelyi Clara)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.
Zenés színház kritika

Carmen, a pszichoterapeuta

Dmitrij Csernyakov rendező radikálisan nyúlt a Bizet-opera cselekményéhez a brüsszeli La Monnaie előadásában. De vajon megállja-e a helyét a Carmen története, ha kiderül, hogy minden csak játék, színlelés? A június 18-ai előadáson jártunk.
Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.