Tíz éve mutatták be, azóta töretlen sikerrel és az eltelt évtizedben megállás nélkül – összesen több mint 170 ezer néző előtt – játszották a világhírű, Tony-díjas Broadway-musical, Az Őrült Nők Ketrece magyar adaptációját. A sikerszéria rendre telt házas előadásait korábban az Átrium színpada fogadta be, majd 2024-ben az előadás a RaM Art-ba költözött, s eddig közel 500 előadást ért meg.
A produkció év elején vidéki arénaturnéra indult, október 4-én pedig a Budapest Arénában dupla (délután fél 3-kor és este 8 órakor kezdődő) előadással búcsúztatják Az Őrült Nők Ketrecét nagyszabású – nagy kivetítőkön is követhető – színrevitelben. Mindkét előadás előtt két órával egy Meet & Greet keretében – külön jegy ellenében – találkozhatunk a szereplőkkel is.
Stohl András korábban úgy fogalmazott, pályafutása egyik mérföldköve ez az előadás, a szerep sok fizikai és lelki előkészületet igényel, így egy hosszabb sorozat végére annyira elfáradhat benne az ember, hogy a színfalak mögött is feszültté válhat a hangulat. „Egy ilyen sorozat végén, valahol a 250. előadás környékén történt, hogy a szünetben összekaptunk Hevér Gáborral az öltözőben. Már nem is emlékszem, hogy mi volt a vita tárgya, csak arra, hogy
a második felvonás elején a nézők előtt elénekelt dal alatt békültünk ki, és kértünk egymástól elnézést.
Persze mindezt úgy, hogy a közönség ebből semmit sem vett észre.”
Az Alföldi Róbert rendezésében látható előadás sokkal több, mint egy sikerdarab: a szolidaritást, az elfogadást hirdető és közösséget teremtő produkcióvá vált, és az elmúlt tíz év alatt mit sem veszített aktualitásából. „A legjobb dolog az a rengeteg rajongó, akiktől rendszeresen kapunk visszajelzéseket” – fogalmazott Hevér Gábor. „Nagyon szeretik a darabot, sokan hálálkodnak vagy írnak köszönetet. Nem szabad elfelejteni, hogy Az Őrült Nők Ketrece nem csupán egy rendkívül jó színdarab, egy sikeres produkció, hanem mondanivalójából kifolyólag érzékenyítő szerepet is betölt, fontos a társadalmi felelősségvállalása is.”
A kultikus produkciót jegyző Kultúrbrigádnak olyan előadásokat köszönhet a hazai színházszerető közönség, mint az Igenis, miniszterelnök úr!, a Holt költők társasága, az Isteni végjáték, A félelem megeszi a lelket vagy a 12 dühös ember. A csapat néhány napja bejelentette, hogy Vörös Neon néven egy „új és szabad helyet” nyitnak, ahol „a kultúra találkozhat a szórakozással”.
Kapcsolódó
Vörös Neon néven mulatót nyit a Kultúrbrigád
Az egyik nyitórendezvény Az Őrült Nők Ketrece-tematikájú lesz. Hivatalosan október 17-én nyitnak a Vörös Neon kapui a Dob utca 1. szám alatt. A program szerint péntekenként a buliké lesz a terep, a szombatokra varietéestet terveznek.
A Dob utca 1. szám alatt található mulatóra egyfajta kulturális találkozási pontként tekintenek az alapítók. A kétszintes térben varieté, kabaré, kamaradarabok, standup-estek, zenés-táncos és irodalmi programok is helyet kapnak majd, azonban a hangsúly minden esetben az aktív kikapcsolódáson, a szórakozáson lesz. A Vörös Neon megnyitója október 17-én lesz, azonban az alkotók több eseményre is készülnek a hivatalos megnyitót megelőzően. A már meghirdetett programok között szerepel egy Az Őrült Nők Ketrece-tematikájú esemény is.
Az Őrült Nők Ketrece délutáni és esti búcsúelőadásaira jegyek itt érhetők el. »»»
Fejléckép: Az Őrült Nők Ketrece című előadás jelenete (fotó/forrás: Lakatos Péter / Kultúrbrigád)


hírlevél












