Zenés színház

101 éves korában elhunyt Bán Elemér operaénekes

2019.03.20. 11:20
Ajánlom
A művészt a debreceni Csokonai Színház – melynek örökös tagja volt – saját halottjának tekinti.
Ban-8-111759.jpg

Bán Elemér

Bán Elemér 1917. október 8-án született Hajdúnánáson, ott járt iskolába és ott fedezte fel kiváló énekhangját Makláry Lajos karnagy. Középiskolásként kezdett bejárni Debrecenbe, ahol Hoór-Tempis Erzsébet tanítványa volt két esztendeig. A Zeneakadémiára azonnal a harmadik évfolyamba vették fel, ott Walter Margit növendéke lett. A színházzal Debrecenben találkozott először, amikor a zenede növendékei a városi dalárdával együtt mutatták be A corneville-i harangok at. Bán Elemér 1941-ben végzett a főiskolán, András Béla karnagy Kolozsvárra szerződtette az akkor megalakult Nemzeti Színház operatársulatához.

Alapvetően lírai tenorként tartották számon, de sokoldalúsága már akkor megnyilvánult.

1944 őszén a kolozsvári opera Budapestre költözött és decemberig a Városi Színházban játszottak, majd 1945 tavaszán az operaház kórusába került. Még abban az évben Vaszy Viktor Szegeden újraszervezte kolozsvári társulatát és Bán Elemért is odahívta. 1949-ben, a színházak államosításakor került újra Debrecenbe és azóta is a városban élt. Nélkülözhetetlen tagjává vált a Csokonai színháznak: míg Kolozsvárott 11 és Szegeden 9 szerepet alakított, Debrecenben 40 opera, 36 operett, 35 próza és 11 zenés vígjáték színlapján szerepelt a neve. 1978 óta nyugdíjas, 1994 óta a Csokonai színház örökös tagja.

(Címlapkép: Drencsényi István)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A londoni és a New York-i operaház is kirúgta Vittorio Grigolót

„Helytelen és agresszív viselkedése miatt” megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera.
Színház

Petíció indult és tüntetést szerveznek a kulturális élet totális átszervezése ellen

Teljesen ellehetetlenítené a függetlenek működését, de a kőszínházak műsorpolitikáját is felülről irányítaná a kormány egy új törvényjavaslat szerint. Ennek megakadályozására szerveznek december 9-én tüntetést a fővárosi kőszínházak – emellett petíció is indult a törvényjavaslat elfogadása ellen. FRISSÍTVE
Plusz

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Vizuál

Online elérhető magyar filmek (nem csak) külföldieknek

Mindig is meg akartad mutatni a külföldi ismerőseidnek, hogy miért jók a hazai mozifilmek? Itt a lehetőség!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Először van női zeneigazgatója a San Franciscó-i Operának

Kim Eun Sun dél-koreai karmestert nevezték ki a San Franciscó-i Opera zeneigazgatójának. Az operaház történetében először tölti be nő ezt a posztot az intézményben.
Zenés színház musical

Látványos musical született Nikola Tesláról

Februárban mutatják be a RaM Colosseumban a Nikola Tesla – Végtelen energia című új musicalt. A kétfelvonásos, rendkívül látványos zenés darab segít felfedezni és új oldaláról megismerni a közismert név – Nikola Tesla – mögött rejtőző zsenit, életének rejtélyeit.
Zenés színház opera

Minden, amit az Operaház új évadáról tudni akar

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadában.
Zenés színház gyász

100 éves korában meghalt a bariton, aki öt koncentrációs tábort élt túl

Énekelt Callasszal, Pavarottival, de a lágerekben is a zene tartotta benne a lelket. Eno Mucchiutti 100 éves volt.
Zenés színház hír

A londoni és a New York-i operaház is kirúgta Vittorio Grigolót

„Helytelen és agresszív viselkedése miatt” megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera.