Puccini rajongásig szerette Henri Murger művét, a Scènes de la vie de bohème-et (magyarul Bohémvilág címmel adták ki 1914-ben), így a tőle megszokott precizitással és lelkesedéssel vágott bele a munkába. A darab megírását Luigi Illica és Guiseppe Giacosa vállalta el. A páros nem először dolgozott együtt Puccinivel, a három évvel korábban bemutatott Manon Lescaut szövegét is ők jegyezték.
A Bohémélet 1896-os plakátja (Fotó/Forrás: Wikipédia)
A zeneszerző barátja, Ruggero Leoncavallo megpróbálta lebeszélni Puccinit a darab megírásáról, ugyanis ő maga akkor már hónapok óta dolgozott a saját Bohémélet-változatán (a feszültség állítólag valójában abból fakadt, hogy Leoncavallo felajánlotta a saját szövegkönyvét megzenésítésre, azonban Puccini visszautasította, és saját maga dolgozta át a regényt). Fáradozása azonban hiábavaló volt, 1896-ban színpadra került az opera. A karmesteri pálcát a korszak egyik legismertebb karmestere, Arturo Toscanini fogta, a két szerelmes szerepét Evan Gorgo és Cesira Ferrani énekelte.
Bár ma már úgy tartjuk számon a művet, mint a szerző legtöbbet játszott és legsikeresebb operáját, a korabeli közönség nem lelkesedett érte.
Annál is meglepőbb, hogy Leoncavallo 1897-es változata még kevésbé nyerte el a nézők tetszését. Az ügy olyannyira felbosszantotta Leoncavallót, hogy felrúgva a többéves barátságot, megszakította a kapcsolatot Puccinivel, és soha többé nem szólt hozzá.
A Bohémélet számára a palermói bemutató hozta el a sikert, és attól kezdve világszerte nagy érdeklődés övezte. Legemlékezetesebb előadása Párizsban volt 1898-ban, ahol a „legpárizsibb” operára szinte azonnal elkapkodták a jegyeket.
Cesira Ferrani (Mimi) és Evan Gorgo (Rodolfo) a Bohémélet 1896-os bemutatóján (Fotó/Forrás: Pinterest.com)
Az alkotók a regénytől eltérően – mely valójában a bohémek életéről szóló rövid karcolatok egymásutánja – két karakterre, Mimi és Rodolfo szerelmére koncentrálva írták meg a darabot,
az opera Mimijét viszont aligha találjuk meg a könyvben. Az ugyanis Mimi és Francine figurájának sajátos keveréke.
Ugyanígy járt a történet is, a második és harmadik felvonás cselekménye szinte egy az egyben eredeti ötlet, csak az első és negyedik felvonás követi le – viszonylag hűen – Murger regényét. A változások tényét egy, az eredeti librettóban tett utalás is jelzi, azonban a szerzők gondosan elhallgatták a fő karakterek összevonását.
A Bohémélet Magyarországra csaknem 10 évvel az ősbemutató után jutott el, 1905. április 5-én tűzte először műsorára az Operaház, Radó Antal fordításában és Alszeghy Kálmán rendezésében. Mimit Szamosi Elza, Rodolfót Arányi Dezső énekelte. Az 1937-es Nádasdy Kálmán-rendezés a mai napig műsoron van az Operában.
Fejléckép: Bohémélet az Operaházban 2018-ban (fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
